Azoknak a nemi erőszak eseteknek az előfordulási arányát, ahol az áldozat nem nő, hanem felnőtt férfi, mindig nehéz megbecsülni. Két, évekkel korábbi, a brit és amerikai férfiak körében végzett felmérés azt igazolta, hogy a férfiak 3-8 %-a számolt be arról, hogy felnőtt életük során legalább egyszer erőszakos nemi közösülés áldozatai voltak. Az összes elkövetett nemi erőszak esetek legalább 5-10 %-ában nem nő, hanem férfi az áldozat.
Ezek a számok azonban lényegesen magasabbak lehetnek, ha nem a heteroszexuális, hanem az egyéb nemi orientáltságú, elsősorban homoszexuális férfiakat vizsgáljuk, de ide sorolhatók a biszexuális férfiak is. Az Amerikai Pszichológiai Társaság 2005. évi felmérése szerint a biszexuális férfiak 13.2 %-a, míg a homoszexuális férfiak 11.2 %-a számolt be legalább egy felnőttkori erőszakos nemi közösülésről, ahol ők voltak az áldozatok.
A felmérés heteroszexuális résztvevőivel összehasonlítva a homo- és a biszexuális férfiak jóval több gyermekkori, a szüleik vagy a gondozóik által elkövetett pszichológiai és fizikai erőszakról, gyermekkori szexuális abúzusról, több felnőttkori párkapcsolati pszichológiai és fizikai viktimizációról (áldozattá válás), továbbá felnőttkorban több, ellenük elkövetett nemi erőszak esetről számoltak be. A szexuális viktimizációban a nemi orientáció eltérőségei a férfiak körében nagyobb volt, mint a nőknél.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság felmérésének a számai egészen bizonyosan alulbecsülik a valóságot, figyelembe véve azt, hogy a legtöbb nemi erőszak áldozatává vált férfi vonakodik attól, hogy feljelentést tegyen a rendőrségen. Míg ezeknek a szexuális bűntetteknek a többségét férfi tettes követi el, becslések szerint a férfiak ellen elkövetett erőszakos nemi közösülések 6-15 %-ában női elkövetők is közreműködnek (függetlenül dolgozva vagy a férfi tettessel együttműködve).
Miért van mégis az, hogy a legtöbb társadalomban a férfiak ellen elkövetett nemi erőszak olyannyira a társadalom peremére szorított (marginalizált) téma és alig értett jelenség?
Az Amerikai Pszichológiai Társaság „Férfiak és a Maszkulinitás Pszichológiája” c. szakfolyóiratában nemrég jelent meg egy provokatív új szakirodalmi áttekintés, mely szerint a probléma a férfi nemi erőszakot övező különböző mítoszokból (tévhitek) ered. A szerzők - a Stanford Orvostudományi Egyetem pszichiátria és magatartás tudomány kutatója, Dr. Jessica A. Turchik és az Ohiói Egyetem klinikai pszichológusa, Dr. Katie M. Edwards – arra az általános nemi erőszak mítosz sorozatra fokuszáltak, amely gyakran megakadályozza, hogy a férfi áldozatok feljelentést tegyenek az elkövető tettes ellen, és amely még a rendőrtiszteket is arra készteti, hogy ne vegyék komolyan az ilyen panaszokat.
Ezek a mítoszok az alábbiakat foglalják magukba:
· A férfiakat nem lehet megerőszakolni,
· Az igazi férfiak meg tudják önmagukat védeni az erőszakos nemi közösülés ellen,
· Kizárólag a homoszexuális férfiak köréből kerülnek ki az áldozatok és/vagy a nemi erőszak elkövetői,
· A férfiakat nem érinti a nemi erőszak (vagy nem olyan mértékben, mint a nőket),
· Egy nő nem képes nemi erőszakot elkövetni egy férfi ellen,
· A férfiak ellen csak a börtönökben követnek el nemi erőszakot,
· Az ugyanolyan nemű tettes által elkövetett nemi erőszak okozza azt, hogy az áldozat homoszexuálissá válik,
· A homo- és biszexuális férfiak megérdemlik, hogy nemi erőszak áldozataivá váljanak, mert erkölcstelenek és deviánsak,
· Ha egy férfi áldozat fizikailag válaszol a nemi erőszakra (önkéntelen hímvessző merevedés), akkor egyben akarta is az aktust.
Ezeknek a mítoszoknak a többsége igen gyakran megjelenik a férfiak és a nők ellen elkövetett nemi erőszakkal foglalkozó szociális pszichológiai áttekintésekben. Különböző kultúrákat figyelembe véve, a férfi szexualitással kapcsolatosan ez a hozzáállás gyakorta egyformának tűnik. A legtöbb médiatermék a nők ellen elkövetett nemi erőszakra fokuszál, és ha meg is jelenik egy újságban egy férfi ellen elkövetett szexuális erőszakkal foglalkozó cikk, az rendszerint szenzációhajhász és sokszor szarkasztikus is. Éppen ezért valószínűleg nem meglepő az, hogy a férfiak ellen elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatos fenti mítoszok állandóan tovább élnek.
A férfiak által elkövetett nemi erőszak média megjelenése bizonyosan megerősíti ezeket az attitűdöket. Még a nemi erőszakkal kapcsolatos törvények is egyértelmű nemi részrehajlást mutatnak időnként, mivel a nemi erőszakot büntető törvények egyes országokban (pl. Kanadában csak az 1980-as években került felülvizsgálatra a Büntető Törvénykönyv) csak a női áldozatokra értelmezve határozzák meg a nemi erőszak fogalmát.
Figyelembe véve, hogy mennyire általánosan elterjedtek a férfiak ellen elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatos mítoszok, vélhetően nem meglepő az, hogy a börtöntisztek, az orvostanhallgatók és még a nemi erőszak áldozataival foglalkozó krízis szociális munkások által készített tanulmányok is ugyanerről a téves attitűdről tanúskodnak az erőszakos nemi közösülés tekintetében, ha annak az áldozata férfi nemű.
A homoszexuális férfiakkal szembeni homofóbia gyakrabban állítja be ezeket a férfiakat úgy, mint akik maguk tehetnek arról, hogy nemi erőszak áldozatává válnak, mint a heteroszexuális férfiakat. Azok az emberek, akik a férfiak ellen elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatos mítoszokban hisznek, nagy valószínűséggel hisznek a nők ellen elkövetett szexuális erőszakkal kapcsolatos tévhitekben is.
Bármi legyen is az oka, a férfiak ellen elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatos perzisztens attitűd az átlagos lakosság nagyobb szegmensében megtalálható és ez pusztító következményekkel járhat a szexuális erőszak áldozatává vált férfiakra nézve. Nemcsak arról van szó, hogy ezek a férfiak kisebb valószínűséggel tesznek feljelentést az elkövetők ellen a rendőrségen, de azok az áldozatok, akik elég bátrak ahhoz, hogy ezt megtegyék, szembesülhetnek a bűnügyi igazságszolgáltató rendszer támogatásának a szörnyűséges hiányával, még azon ügynökségek/szervek részéről is, akik egyébként a nemi erőszakok női áldozatainak segítséget nyújtanak.
„Annak ellenére, hogy a krízisközpontok és a kórházak által felvett adatok konzisztensen azt mutatják, hogy a jelentett nemi erőszakok 3-12 %-ában férfi az áldozat, egy tanulmány már a 90-es években rávilágított arra, hogy a nemi erőszak áldozatai számára működtetett krízisközpontok 37 %-a kizárólag női áldozatok számára hajlandó szolgáltatást és segítséget nyújtani. Attól nem tartok, hogy az idő múlásával ezen a téren bármi is változna.”- mondja kissé rezignáltan Dr. Turchik.
Amint azt Dr. Turchik és Dr. Edwards az áttekintésükben kihangsúlyozzák, a férfiak ellen elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatos tévhitek által ösztökélt negatív hozzáállás meggyökerezett az orvos szakértők, a bíróságok, a rendőrtisztek, a katonaság, de még a börtönrendszer alkalmazottai körében is és ugyanabból a patriarchális rendszerekből fakad, amelyek megerősítik a nők ellen elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatos negatív attitűdöt is.
Annak ellenére, hogy a már jóval érzékenyebb hozzáállásról tanúskodó jelentések segítettek a nők ellen elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatos attitűdök megváltoztatásában, az már egy másik kérdés, vajon ez majd segíti-e a férfi áldozatokat abban, hogy bátrabban merjenek feljelentést tenni a rendőrségen a tettesek ellen.
„Habár a börtönökben és a fiatalkorú fiúk ellen elkövetett nemi erőszak nagyfényre kerülése tekintetében igen erős a nyomás, társadalmunkban a férfiak ellen elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatos tévhitek prevalenciája és a férfi szexualitással kapcsolatos hozzáállás azt tükrözik, hogy ezen a téren jóval lassabban következnek be a változások. Társadalmunknak és a benne élő egyes személyeknek azonban szembe kell nézniük azzal, hogy ezeknek a változásoknak be kell következniük, és hogy az erőszakos nemi közösülést megtapasztalt férfi és női áldozatoknak történő segítségnyújtáshoz egyaránt anyagi erőforrásokra van szükség. Egyszerűen csak az igazság kedvéért, ha már másért nem.” – összegzi véleményét Dr. Katie M. Edwards.
