Miközben kutatások azt igazolják, hogy a mérsékelt fizikai aktivitás javíthatja az emberek közérzetét, számos vizsgálat azonban arra is rámutat, hogy a túl sok testmozgásnak - különösen az extrém hosszan végzett sportolásnak, mint pl. az ultramarathonnak (a hagyományos 42 km-nél hosszabb táv) – káros kardiovaszkuláris mellékhatásai lehetnek – jelent meg nemrég a híres amerikai Mayo Klinika „Mayo Klinika Közlemények” c. kiadványában.
Az ismételten hosszan tartó testmozgás eredményeként fellépő kardiovaszkuláris problémák között megtalálható többek között az atriális (szívpitvari) és a ventrikuláris (szívkamrai) ritmuszavar, a szívkoszorúér meszesedése és a diasztolés (a vérnyomás alsó értéke) diszfunkció.
A Mayo Klinika jelentésének a társszerzője, Dr. Carl J. Lavie kardiológus véleménye szerint nem lehet egyértelműen meghatározni azt a pillanatot, amelytől kezdve az egészséges testmozgás többlet teherré válik a szervezet számára, amely több kárt okoz mint jót. Arra figyelmeztet, hogy az orvosoknak tisztában kell lenniük ezzel a potenciális veszéllyel és a betegekkel át kell beszélniük ezeket a lehetséges kockázatokat.
„Nem mondjuk azt, hogy az emberek ne fussanak marathoni távot, de szükséges tudniuk arról, hogy ennek megvannak a maga kockázatai.” - mondja Dr. Lavie, aki egyébként a New Orleans-i Ochsner Orvostudományi Központ kardiális (szív) rehabilitációs és prevenciós orvosigazgatója.
Az adatok azt igazolják, hogy általánosságban a futás növeli az egyén egészségét. A futók összes okból bekövetkezhető elhalálozásának a kockázata 19 %-kal alacsonyabb, mint a nem futóké – számol be erről egy elkülönülő, 15 éves utókövetési időszakot felölelő megfigyeléses vizsgálat, amelybe 52.656 fő, 20 éves és annál idősebb felnőtt amerikait vontak be. Dr. Lavie a társszerzője volt az erről a vizsgálatról beszámoló jelentésnek, amelyet a „Sportorvoslás Amerikai Kollégiumának” San Franciscóban megtartott éves találkozóján prezentáltak.
Az embereknek nem kell hosszú távot vagy túl gyakran futniuk ahhoz, hogy a futás előnyöket jelentsen a számukra. A vizsgálat szerint a hetente 2-5 napon keresztül végzett, heti maximum 32 km-nyi futás már alacsonyabb, összes okból bekövetkező elhalálozási aránnyal társul.
„A fizikai aktivitás, bár nem gyógyszer, de az erőteljes farmakológiai ágens nagyon sok jellemvonását birtokolja.” – mondja Dr. James H. O'Keefe, a „Mayo Klinika Közlemények” kiadványban megjelent beszámoló vezető szerzője és a Kansas City-beli (Minnesota Állam) Saint Luke Kórház kardiológusa. „Azonban, mint minden farmakológiai ágens esetében, létezik egy biztonságos felső dózis korlát, amelyet túllépve a fizikai gyakorlatok káros mellékhatásai – mint pl. a vázizomzat traumája és a kardiovaszkuláris stressz – már felülmúlják az előnyöket.”
· A túlzott testmozgás veszélyei
A „Mayo Klinika Közleményei”-ben megjelent publikáció beszámol arról, hogy a kutatók kb. 50 db, 1991 és 2012 között lefolytatott vizsgálatot tekintettek át, melyek az extrém tartós edzés és versenyzés egészségre gyakorolt hatásaival foglalkoztak. Ezek közül az egyik vizsgálat azt igazolta, hogy a látszólag egészséges marathoni futók kb. 12 %-ánál foltos miokardiális (szívizom) hegesedés következett be. Egy 2 éves utókövetési időszak után a szívkoszorúér betegség aránya jelentősen magasabb volt a marathoni futók körében, mint a kontrollcsoport esetében.
Az olyan állóképességet kívánó sportok, mint amilyen a versenyszerű kerékpározás is, az atriális fibrilláció (a szívpitvar remegése, amely miatt a szív szabálytalanul kezd verni, bekövetkezik a szívritmuszavar) gyakoriságának ötszörös növekedésével társult – számol be róla a Mayo Klinika kiadványa.
„Valószínűleg az okozza ezeket a kardiovaszkuláris problémákat, hogy a szív struktúrájában ismételt elváltozások jelentkeznek a többlet terhet jelentő tartós edzés vagy versenyzés következtében.” – mondja Dr. Lavie. „Ha az emberek éveken át többször is részt vesznek az ilyen tevékenységekben, hegszerű (fibrózus) szövet képződhet a szívben, amely gyengíti a szívizmot vagy szívritmuszavart okoz.”
Annak ellenére, hogy ezek a vizsgálati eredmények figyelmet érdemelnek, Dr. R. Amadeus Mason sportorvos véleménye szerint fontos tudni, hogy az ilyen tartós és hosszú távú terhelésnek kitett atléták csak a lakosság egy kis százalékát képviselik. Hozzátette, mielőtt ezeknél az atlétáknál kardiovaszkuláris problémák jelentkeznének, gyakran már egyéb figyelmeztető jelek is megjelennek, mint pl. a vázizomzat sérülései.
Dr. Mason, aki Atlantában az Emory Egyetem Orvostudományi Iskolája ortopéd és családorvoslás részlegének a segédprofesszora, a következőket mondja: „Ha a betegek jelentkezni kezdenek „íngyulladással, stressz törésekkel és más „túlhasználati” problémákkal, az már figyelmeztető jelzés azzal kapcsolatosan, hogy túlságosan is megterhelik a szervezetüket és vissza kell magukat fogniuk.”
Egyelőre nincs olyan tudományosan bizonyított módszer, amellyel a potenciális kardiovaszkuláris elváltozásokat, amelyek az extrém tartós mozgással társulnak, ki lehetne mutatni. A költséges tesztek használata helyett Dr. Lavie azt ajánlja az orvosoknak, hogy kérdezzék ki a betegeiket a testmozgási szokásaikról és tegyenek javaslatokat azzal kapcsolatosan, hogyan tudnák megváltoztatni a testedzési szokásaikat annak érdekében, hogy azok biztonságosabbá váljanak.
„Például, ha egy beteg azt mondja, hogy naponta 24 km-t fut, az orvos ajánlhatja a távolság 8 km-re történő csökkentését.” – magyarázza Dr. Lavie.
„Az Amerikai Szív Társaság (angol rövidítése: AHA) jelenleg korszerűsíti a testedzési standardjait (szabványait).” – mondja az AHA szóvivője, Dr. Gerald Fletcher, aki Floridában (Jacksonville) a Mayo Orvostudományi Iskola kardiovaszkuláris betegségek osztálya orvosprofesszora. „A jelenlegi ajánlások még azt tartalmazzák, hogy egy felnőtt hetente legalább 150 percnyi (2.5 óra) mérsékelt testedzést végezzen vagy heti 75 percnyi élénk mozgást. Az ultramarathoni futás egészségi előnyei nem többek, mint amennyi a mérsékelt edzés hosszú távon jelentkező előnyei.”
