Túl messzire megy a haragunk

Olvashatjuk az interneten az alábbi vitriolos megjegyzéseket azoknak az embereknek a tollából, akik éppen kilépnek egy szerelmi kapcsolatból:

• Ezek az emberek (a borderline személyiségzavarban szenvedők, a kórkép angol rövidítése: BPD) érzelmi vámpírok.
• Mindannyian ugyanolyanok, kiszipolyoznak minket, mi meg csak adunk nekik, aztán továbblépnek egy másik ártatlan áldozathoz.
• Ezek mind gonoszok, egyértelműen gonoszok.
• Vadásznak az áldozataikra, a jó és adni tudó emberekre, majd lecsapnak rájuk.
• Figyeljenek oda, mert ezek visszaszívják magukat a kapcsolatba – nem számít, milyen erősen próbálnak tőlük megszabadulni.

Mindenekelőtt feltehetjük a kérdést, ezek vajon helyénvaló meglátások-e? A válasz: nem. Az összes ilyen vád feltételez a BPD-ben szenvedő emberekről egy szándékot, mintha ők kitervelnék azt, hogy az általuk imádott embert megszerezzék, kötődésbe kerüljenek velük és érzelmi köteléket alakítsanak ki, de csupán csak azért, hogy aztán elhagyják őket.

A borderline személyiségzavar leginkább megkülönböztethető vonása az elhagyatottságtól való félelem. A BPD kórképű és a nem borderline személyiségzavaros emberek érzelmi kapcsolatának az a legnagyobb iróniája, hogy a BPD-ben szenvedő fél nem akarja, hogy elhagyják őt, mégis úgy viselkedik a kapcsolatban, hogy a partner rákényszerüljön annak megtételére.

Másodsorban fel kell tenni azt a kérdést, hogy azok az eltűrésről árulkodó kijelentések, amelyek az egészséges partner agyában heteken, hónapokon, esetleg éveken keresztül fortyognak, vajon segítenek-e neki? A mérgelődés és a bosszankodás mikor fordul át diszfunkcionális megküzdésbe (coping), amely káros az egészségünkre? Az általánosítások és annak a személynek a megalázása, aki minket bánt, vajon segítik-e a saját gyógyulásunkat? Lekeverünk nekik egy pofont, undorodunk tőlük, gyűlöljük vagy sajnálkozva lenézzük őket. Sőt, még rosszat is kívánunk nekik, szidalmazva sértjük meg őket vagy a hírnevüket.

Részünkről a probléma az, hogy olyan diszfunkcionális és hamis valóságot teremtünk, amelynek segítségével a fájdalmunkat kívánjuk enyhíteni. Ha így teszünk, akkor valójában ahhoz a haszontalan igényünkhöz ragaszkodunk, hogy nekünk legyen igazunk vagy mi kerüljünk fölénybe, amivel tulajdonképpen a gyógyuláshoz szükséges képességünket tesszük tönkre, illetve azt a képességet, amelynek segítségével egészséges változtatásokat tudnánk a saját életünkben véghezvinni – rendszerint azért, mert nem ismerjük más módját annak, hogy a bántások, a visszautasítás és az elhagyás okozta fájdalmas érzésekkel hogyan birkózzunk meg.

Minden ember ismeri annak a fontosságát, hogy hogyan búslakodjon az ilyen érzelmi kapcsolatok végén. Dr. Elisabeth Kübler-Ross, már elhunyt svájci-amerikai pszichiáternő (akinek a nevéhez fűződnek az első halálközeli állapottal foglalkozó tanulmányok, valamint a HIV fertőzött gyermekek védelme érdekében folytatott harc a '90-es évek elején Amerikában, amikor az emberek még nagyon féltek az AIDS betegségtől) véleménye az egészséges szomorkodással kapcsolatosan az alábbi volt: „A szomorkodási ciklus magában foglalja a tagadást, a haragot, az alkudozást, a depressziót és az elfogadást is. Mindezeknek az időtartama, a sorrendje és az egyes fázisok fokozata (erőssége) teljes mértékben az egyéntől függ.”

Mit is jelent a diszfunkcionális harag? A harag/neheztelés olyan mentális folyamat, amelyben ismételten visszajátszunk magunknak egy érzést és azokat az eseményeket, amelyek ehhez az érzéshez vezettek, mely érzés végeredményben bosszant minket. A harag révén ismételten megtapasztaljuk és átéljük a korábban lezajlott eseményeket, mégpedig úgy, hogy azok mentálisan, érzelmileg, pszichológiailag és spirituálisan mindenképpen destruktív módon érintenek minket.

Az amerikai „Psychology Today” c. online folyóirat egyik kommentálója az alábbiakat írta a BPD témájával kapcsolatosan:

„Szeretném az emberek figyelmét felhívni arra, hogy érezzenek empátiát azokkal szemben, akik borderline személyiségzavarban szenvednek. Egy tagadó személy azt mondja, semmiképpen nem bocsájt meg azon emberek cselekedeteinek, akik BPD-ben szenvednek. Ha ezt hallom, akkor azt szeretném, hogy az emberek egy picit nagyobb empátiával közelítsenek azok felé, akik ezzel a kórképpel küszködnek.

Ugyanis azok az emberek, akiknél fennáll a borderline személyiségzavar, maguk is szenvednek, még a legjobban teljesítő emberek is, akik elrejtik a szenvedésüket vagy nem ismerik be önmaguk előtt és másoknak sem, hogy ilyen betegséggel küzdenek. Ezek az emberek állandó pokolban élnek és képtelenek ettől megszabadulni. Függetlenül attól, hogy mások akarják-e ezt észrevenni vagy sem, az egészséges embereknek megvan a választási lehetőségük, hogy ne kerüljenek érzelmi kapcsolatba BPD kórképben szenvedő emberekkel, de akik ezt már megtették, azoknak természetesen nincs. Utóbbiaknak azzal kapcsolatosan van csak választási lehetőségük, hogy hogyan kezeljék a kapcsolatot, de megszabadulni belőle képtelenek.

A másik fontos dolog az, hogy mindannyiunknak vannak jellemhibái és amikor én vagy egy másik szeretett személy azt mondja, hogy a BPD-ben szenvedő emberek semmi mások, mint utálatos, rosszindulatú vagy manipulatív személyek, és akkor is, ha bizonyosan ők tettek olyasmiket, amelyek miatt neheztelhetünk, ne mi legyünk azok, akik köveket dobálnak rájuk, mivel valamilyen úton-módon mi is mindannyian okoztunk-okozunk sérüléseket a másik embernek. Biztos nem azonnal vélekedünk így, de gondoljunk egy rossz üzleti lépésre, az addikcióval (függőség valamitől), a hűtlenséggel és a bántó szavakkal való küzdelemre. Lehet, hogy mások pontosan ugyanezt mondják rólunk.”

Randi Kreger, a híres amerikai borderline (BPD) és nárcisztikus személyiségzavarral (NPD) foglalkozó nemzetközi szakértő, a „Welcome to Oz Family” (Isten hozott az Oz családban) közösség létrehívója, számos amerikai sajtótermék (pl. The Chicago Tribune, The Saturday Evening Post) cikkírója, jó néhány, a témával foglalkozó könyv szerzője és a BDPCentral.com weblap tulajdonosa az alábbiakat mondja:

„Lehetőségem volt arra, hogy emberek ezreit figyeljem meg, akik egy BPD kórképben szenvedő emberrel létesített szerelmi kapcsolat sikertelenségét próbálták feldolgozni és számomra egyértelműnek látszott, hogy azok, akik a leggúnyosabban és a legharagosabban nyilatkoztak meg, voltak a legutolsók, akik meggyógyultak – ha egyáltalán meggyógyultak.”

A BPD szerelmi kapcsolat „fémjelzése” a kapcsolatban részt vevő mindkét fél érzelmi éretlensége. Az az elképzelés, hogy az egyik fél egészséges (szerető és adó személyiség), míg a másik fél diszfunkcionális volt a kapcsolatban, komolyan hibás. A BPD egy valóságos mentális betegség és annak a személynek, aki ebben szenved, sikertelen párkapcsolatok sorozatából álló történelme lesz.

Az érzelmileg érett és megalapozott emberek azonban nem létesítenek szerelmi kapcsolatot BPD (és NPD) kórképben szenvedő emberekkel. Még akkor is, ha véletlenül beleszeretnek egy ilyen emberbe, újraértékelik a döntési folyamatukat és a kapcsolat értékeit, tudnak változtatni és nem hagyják magukat benne egy hosszan elnyúlt kibékülünk/szakítunk körforgásban.

Ha benne rekedünk a haragban, az akadályozza mind a látásunkat, mind az arra irányuló motivációnkat, hogy azonosítsuk és megoldjuk azokat a problémákat, amelyek az előző kapcsolatban gyötörtek minket, ilyenek pl.: az érzelmileg gyenge partnerek szelektálása, a szex szerelemmel történő összekeverése vagy akár a saját problémáink, mint pl. a társfüggőség.

Mark Sichel, a „Psychology Today” bloggere szerint a harag és a megbántottság megtartása nem más, mint egy választás. Tegyük fel önmagunknak a kérdést: valóban egészségesen választunk? Ha haragosak vagyunk, akkor az egészséges harag vagy nem egészséges? Mr. Sichel a blog posztjában 10 olyan lépést ajánl, amelynek segítségével el tudjuk engedni a haragot:

1. Tekintsük a haragot annak, ami, vagyis egy addiktív tudatállapotnak.

2. Ismerjük fel, hogy a haragot (neheztelést) a régi drámák megismétlésére használjuk és ismerjük el, hogy a múltat nem tudjuk megváltoztatni.

3. Vizsgáljuk meg, hogy a haragunk mennyiben ered abból, hogy a jelen életünkben szereplő embereket mentálisan összekeverjük a múlt szereplőivel.

4. Ismerjük el, hogy nem tudjuk kontrollálni azokat a személyeket, akik visszautasítottak minket.

5. Ismerjük fel, hogy a harag csak az erő illúzióját adja nekünk. Helyette inkább hangsúlyozzuk és erősítsük meg a valódi erőnket és hatalmunkat.

6. Tanuljuk meg felismerni azoknak a jeleknek az azonosítását, amelyek kiprovokálják a haragunkat. Alkalmazzuk a HALT mozaikszóhoz tartozó tartalmat, amelyet Amerikában széles körben használnak egy 12 lépéses program keretein belül. A HALT rövidítése a következőket jelenti: éhes, mérges, magányos és fáradt. Röviden magyarázva az értelmét: ha túl éhesek, mérgesek, magányosak vagy fáradtak vagyunk, akkor ezek olyan állapotot eredményeznek, amelyek miatt sérülékenyebbé válunk a kísértésekkel szemben és eltávolodunk a 12 lépéses program lényegétől, miszerint ha egy zsúfolt nap során szánunk egy pici időt arra, hogy az érzéseinkkel foglalkozzunk és ha pontosan tudjuk, hogy mit érzünk, akkor képesek vagyunk választani és megtenni a megfelelő lépéseket ahhoz, hogy együnk, társaságot keressünk vagy lazítsunk és pihenjünk.

7. Alkalmazzuk a gyakorlatban is a kognitív viselkedési terápia technikáit annak érdekében, hogy megállítsuk a haragban való elmerülés iránti hajlamunkat. Illesszünk egy gondolatot a haragos érzéseink és a rajtuk való „kérődzés” közé.

8. Ismerjük el a saját részünket is abban, ha durva bánásmódban volt részünk, bocsássunk meg ezért önmagunknak és határozzuk el, hogy legközelebb nem engedjük azt megtörténni.

9. Hirdessünk „amnesztiát” (közkegyelem) azzal az emberrel szemben, aki iránt haragot érzünk és önmagunkkal szemben is!

10. Bocsássunk meg, amikor az lehetséges (ez nem azt jelenti, hogy felejtenünk kell) és ha ez mégsem lehetséges, akkor gyakoroljuk a tudatos és a megfontolt feledékenységet, de arról ne feledkezzünk meg, hogy ezek a cselekedetek valójában önmagunknak szóló ajándékok, nem pedig kapituláció azokkal az emberekkel szemben, akik iránt haragot érzünk.