A pszichológia, a szociológia és a kommunikáció területén egyaránt elbűvölő téma az, hogy miért és hogyan csókolózunk. A csóknak vannak kulturális szabályai, például azok, amelyek a nem romantikus magatartást szabályozzák (pl. diplomácia). Megcsókolja-e Ön üdvözléskor vagy búcsúzáskor a munkatársait? Ha igen, hol szabad megcsókolni a másikat – az orcán vagy az ajkakon? Ki kezdeményezze a csókot? Vajon a gyengédség nyilvános kifejezése helyénvalónak nevezhető-e vagy elítélendőnek?
Bármit is tartanak az eltérő kulturális normák a csókolózásról, azzal szinte mindig mindenki egyetért, hogy egy általunk szeretett (szerelemmel) személy megcsókolása nemcsak hogy helyes, de nagyon is kívánatos dolog. A szerelem kifejezéseként a csókot számtalanszor ünnepelte már a művészet (pl. Gustav Klimt: A csók c. festménye vagy Rodin: A csók c. szobra), a mozifilmek (pl. Tony Curtis és Marilyn Monroe csókjelenete a „Van aki forrón szereti” vagy Leonardo diCaprio és Kate Winslet csókjelenete a Titanic c. filmben), az irodalom (versek, regények, novellák) és különösen gyakran a popzene műfaja (pl. David Bowie: Kínai lány c. klippje vagy Billy Idol: A szerelem bölcsője c. klippje). Az amerikai kultúra különösen megszállottja a csóknak.
A sikeres és tartós szerelmi kapcsolatokat a fizikai gyengédség jellemzi. Egy házaspár mézesheteinek elteltével a legboldogabbak azok a párok maradnak hosszú távon vagy akár egy teljes életre is, akik folyamatosan kimutatják egymás felé a fizikai gyengédség valamilyen formáját.
Kiderült, hogy a gyakori és hosszan tartó csókolózás javítja az egészséget, jót tesz az egyének jóllétének és egy pár intim kapcsolatának. 2009-ben az amerikai Arizonai Állami Egyetem kommunikációs professzora, Dr. Kory Floyd és munkatársai 52 házasságban ill. élettársi kapcsolatban élő pár részvételével vizsgálták meg a csókolózás lehetséges előnyeit. A kutatók azt szerették volna megtudni, vajon maga a csókolózás fizikai aktusa szolgál-e nyilvánvaló és mérhető előnyökkel. Lássuk, mi történt a vizsgálat során.
A kutatók tisztában voltak azzal, hogy egy intim kapcsolatban a csókolózásnak természetes érzelmi velejárói vannak és teljes bizonyossággal hozzájárul ahhoz, amit a párok egymással kapcsolatosan éreznek. A kutatók így azt szerették volna látni, vajon az érzelmi előnyökön túl a csókolózás jár-e más előnyökkel is, valamint demonstrálni akarták azt, hogy a csókolózás valóban javítja az emberek fizikai egészségét. A legtöbb kutatás ugyanis addig a csókolózás azon negatív egészségi hatását hangsúlyozta, amely a nyálcserével járó kockázatokból fakad, például a mononukleózis kórképet, mely nem más, mint a fertőzött egyén nyálával átvitt Epstein-Barr vírusfertőzés. A kórkép igen gyakori a tinédzsereknél, angol nyelvterületen nevezik ezt csókolózási betegségnek is.
Dr. Floyd professzor és kutatói teamje számos olyan egyéb vizsgálatot nézett át, amelyeknek az eredményei a csókolózás egészségi előnyeit támasztották alá. Ezen egészségi előnyök között megtalálható többek közt az allergénekkel szembeni fokozott immunrezisztencia és ami még ennél is fontosabb, a párok stresszel szemben megnövekedett fiziológiai rezisztenciája. A csókolózás fizikai aktusa javíthatja a paraszimpatikus idegrendszer működését, azaz a szervezet azon kontroll mechanizmusát, amely relaxált és kényelmes állapotban veszi át a test irányítását.
A bőr faggyúkiválasztása során termelt anyag, amely a csókolózó párok között cserélődik, szintén olyan kémiai jelet küld az agyba, amely a kötődéssel és a gyengédséggel van kapcsolatban. Ha ezek az egészségügyi előnyök nem lennének elegendőek, a kutatók arra is rájöttek, hogy a csókolózás stresszoldó hatásai még a párok koleszterinszintjét is csökkentik. Egy szerelmespár romantikus vacsorája rendszerint elég sok koleszterint tartalmaz. Ha azonban a pár az estét egy elég hosszú csókkal is megfejeli, akkor ez a bevitt koleszterin mennyiség nem igazán károsítja a kardiovaszkuláris rendszerüket.
A társadalomtudományokban az egyik legszokatlanabb kísérleti kezelésnek számított az, amikor a kutatók arra kérték fel az 52 pár felét (életkoruk 19 és 67 év között volt), hogy igen gyakran és hosszabb ideig csókolózzanak otthon, míg a kontrollcsoportba sorolt másik felük ilyen vonatkozásban semmilyen utasítást nem kapott. A kontrollcsoportba tartozó pároknak a kutatók nem mondták el azt, hogy mi is a vizsgálat célja.
Eltekintve a szokásos kísérleti elővigyázatosságoktól, a kutatók megbizonyosodtak arról, hogy a laboratóriumi asszisztensek, akik biológiai mintákat vettek és a résztvevők által kitöltött kérdőíveket pontozták, semmit nem tudtak arról, hogy a résztvevők melyik csoportba tartoztak a tesztelés során. A kutatás 6 hete alatt Floyd professzor minden hétfőn maga küldött emailt a résztvevőknek azzal a céllal, hogy meggyőződjön arról, azok betartják-e a kísérleti instrukciókat.
A hat hetes vizsgálat eredményei végül kedvezőek lettek. A kutatás végén a csókolózó csoport tényszerűen megállapította, hogy a kapcsolatukban kevésbé stresszesnek és jóval elégedettebbnek érezték magukat. Egészségi státuszuk szempontjából nézve, a koleszterinszintjük (az alacsony sűrűségű „rossz”, az LDL típus) szintén csökkent. A kontrollcsoporttal összehasonlítva, a csókolózó csoportba tartozó párok arról is beszámoltak, hogy jóval több testmozgást végeztek, kevesebbet vitatkoztak, kevesebb konfliktusuk volt és jobban megértették egymást. A kutatóknak ezeket a faktorokat azonban statisztikailag ki kellet zárniuk, amikor a koleszterinszint tekintetében a csoport-különbségeket elemezték. Még ezen kontrollált faktorok mellett is a csókolózó csoport megtartotta az egészségi előnyét.
A vizsgálat felvetette azt a kérdést is, mi van akkor, ha valakinek nincs társa (partnere), akivel csókolózzon? Ha nem egy szerelmi partnerrel, hanem valaki mással csókolózunk, az vajon ugyanolyan egészségi előnyökkel járhat-e? Azt senki nem hiheti, hogy az orvosa csókolózást ír fel neki azzal a céllal, hogy megmentse a szívbetegségtől. Ezeket a kérdéseket egy utókövető vizsgálatnak kellett tisztáznia.
2010-ben, egy későbbi kutatás során Dr. Floyd és teamje azt a kérdéskört járta körül, vajon az a tény, hogy ha valaki gyengéden és szeretetteljesen viselkedik, önmagában képes-e csökkenteni az egészségre ható káros stressz hatásait. Ebben a vizsgálatban a professzor és munkatársai 100 felnőtt embert kérdeztek ki arról, hogy gyengédségük kifejezésének mi a tipikus módja, továbbá arról a „gyengédség mennyiségről”, amelyet az előző egy hét során mutattak ki (ezt a résztvevők egy naplóban rögzítették). Ennél a vizsgálatnál a gyengédség mérőeszköze az volt, hogy a kutatók által előre meghatározott állításokkal – pl. „Ma rengeteg gyengédséget mutattam mások irányába.” – a résztvevők milyen mértékben értettek egyet.
Miután a résztvevőket néhány kognitíve (megértő-/észlelőképességet érintő) stresszes feladat elé állították - melyek többek között magukban foglaltak egy komplex fejszámolást és egy házassági konfliktust bemutató videó megtekintését -, a kutatók biokémiai mintákat vettek tőlük azzal a céllal, hogy értékelni tudják a stressz-szintjüket. Továbbá, megmérték az oxytocin hormonszintjüket.
Az oxytocin több funkciójú hormon, amely pl. orgazmuskor szabadul fel mindkét nemben, szerepe van a szülésnél és a szoptatásnál is; az agyra számos szempontból hat, pl. csökkenti a fájdalomérzetet, felkészíti szüléskor a baba agyát, elősegíti az anyai kötődést; az orgazmuskor felszabaduló hormon fokozza a kapcsolat monogám jellegét; az emberek egymással szembeni bizalmát is növeli és csökkenti a félelemérzetet, továbbá a nem szexuális tartalmú érintésre válaszul is oxytocin szabadul fel az emberi szervezetben.
A kísérleti manipuláció következtében mindenki jóval stresszesebbé vált. Ugyanakkor azok a résztvevők, akik a gyengédség skálán magas értéket értek el, jóval pozitívabb oxytocin választ mutattak. Ez azt jelentette, hogy az erősen gyengéd/szeretetteljes résztvevők fiziológiailag sokkal jobban tudták kezelni a stresszes szituációkat. A vizsgálatban résztvevők ugyan stresszállapotban voltak, de a szervezetükről jóval gyorsabban „lepattant” a kísérleti manipuláció hatása, mint azok esetében, akik a gyengédség/szeretet alacsony szintjét mutatták a napi életvitelük során (naplóvezetés).
Mindkét kutatás eredményei új értelmet adtak az „egészséges kapcsolat” kifejezésnek.
A csókolózás nemcsak az intim kapcsolatokat javíthatja, de a szívbetegség kockázatát is csökkentheti azáltal, hogy javítja a szervezet stresszre adott válaszát. Ha valaki tartós párkapcsolatban él, egyértelmű a tanulság – csókolózzon gyakran és előzze ezzel meg a problémák elmélyülését. Ha nem így tesz, akkor a gyengédség és a szeretet más formában való kifejezése szintén stressz-hárító erővel bír.
