A gyakori fogászati röntgen és a meningeoma daganat kockázata közötti összefüggés

A meningeoma az Amerikai Agytumor Társaság szerint a leggyakoribb primer agytumor, a 2004-2006. év közötti időszakot vizsgálva az USA felnőtt lakosságánál diagnosztizált összes primer agyi és központi idegrendszeri tumor mintegy 34 %-át tette ki. A meningeoma természetét tekintve rendszerint jóindulatú daganat, kis százalékban azonban malignus, rosszindulatú. Gyakorta társul neurológiai szövődményekkel és erőteljesen csökkenti a beteg életminőségét. 

Az ionizáló (ionokkal telítő) sugárzás a meningeoma kifejlődésének az elsődleges környezeti kockázati tényezője. A legtöbb ionizáló sugárzással és a meningeoma kockázati faktoraival foglalkozó kutatás eddig csak olyan egyéneket vizsgált, akik a sugárzás magas szintjének voltak kitéve, például atombomba sérültek, onkológiai vagy egyéb kórkép miatt sugárterápiával kezeltek. 

Az alacsony dózisú sugárzásnak való kitettséggel - amely legvalószínűbben jellemző az USA átlagos populációjára - párosuló kockázat kutatásának a száma korlátozott, kevesebb mint 200 esetet vizsgáltak eddig és azok elsősorban a dentális (fogászati) röntgensugaraknak való kitettségre fokuszáltak. A dentális röntgen az ionizáló sugárzásnak való kitettség leggyakoribb mesterséges forrása az USA lakossága körében.

A dentális röntgen és a meningeoma kifejlődésének a kockázata közötti összefüggés vizsgálatához Dr. Elizabeth B. Claus, a Yale Egyetem Közegészségügyi Iskolájának (New Haven) a biostatisztika professzor asszonya, valamint a bostoni „Brigham és Női Kórház” onkológus idegsebésze, munkatársaival 1.433 fő olyan beteg információit tanulmányozta át, akiket 20 és 79 éves koruk között szövettanilag is megerősített, intracranialis (koponyán belüli) meningeoma kórképpel diagnosztizáltak az USA különböző államaiban, 2006. május 1. és 2011. április 28. között. 

A vizsgálatba bevont betegektől egy személyes interjú során, illetve egy kérdőív kitöltése révén szereztek információkat a családjukban előfordult rákbetegségekről, terhességükről, menstruációs ciklusukról és az esetlegesen kapott hormonpótlásokról, valamint orvosi kórtörténetükről, beleértve a terápiás vagy diagnosztikus céllal végzett, sugárzással járó képalkotó eszközös eljárásokat is.

A résztvevőket kikérdezték az életük során kapott fogászati ellátásokról, beleértve az ortodonciát (fogszabályozás), az endodonciát (gyökércsatorna kezelés), a dentális implantátumokat és a műfogsor használatot is. Továbbá, be kellett számolniuk az alábbi életszakaszokban végzett kis- és panoráma röntgenekről:

• 10 éves kor alatt,

• 10 és 19 éves kor között,

• 20 és 49 éves kor között, valamint

• 50 évesen, illetve 50 éves kor felett.

Ezen túlmenően a kutatók még információkat kértek a jó- vagy rosszindulatú léziók, illetve kórképek esetén kapott korábbi terápiás sugárkezelések szükségességéről és időpontjairól, specifikusan az arc, a fej, a nyak és a mellkas sugár- vagy rádiumkezeléseiről.

A kutatók ezen kívül egy 1.350 fős kontroll csoportot is vizsgáltak, mely csoport olyan személyekből állt, akiknek hasonló tüneteik voltak, de a meningeoma kórképet nem diagnosztizálták náluk.

A meningeomás betegeknél életük során statisztikailag kétszer nagyobb valószínűséggel végeztek kisröntgent, mint a kontroll csoport tagjainál. Azoknál az egyéneknél, akiknél az ilyen kisröntgent évente vagy még gyakrabban végezték, 1.4-1.9-szer nagyobb valószínűséggel fejlődött ki a meningeoma, mint a kontroll csoport tagjainál. (A kockázat attól függően tért el, hogy a röntgenvizsgálatot mely életkorban végezték.) 

A kutatók a meningeoma kifejlődésének a fokozott kockázatát állapították meg a panoráma röntgen esetén is, amennyiben azt fiatal korban, évente vagy még gyakrabban végezték. Azoknál az embereknél, akik arról számoltak be, hogy 10 évesnél fiatalabbak voltak, amikor panoráma röntgent készítettek náluk, 4.9-szeresére növekedett a meningeoma kifejlődésének a kockázata. Azoknál a személyeknél, akiket évente vagy még gyakrabban röntgeneztek meg (panoráma), a kortól függően 2.7-3.0-szeres volt a kórkép kifejlődésének a valószínűsége, szemben a kontroll csoport tagjaival. 

A kutatók publikációjukban azt is megjegyezték, hogy napjainkban a fogászati ellátást igénybe vevő emberek jóval kisebb dózisú sugárzásnak vannak kitéve, mint a múltban.

„Kutatásunk eredményei ideális lehetőséget nyújtanak a közegészségügy számára a tekintetben, hogy a dentális röntgen optimális használatával kapcsolatos tudatosság szintjét növeljék, ez ugyanis – szemben más meningeoma kockázati tényezőkkel – egy módosítható kockázati faktor. Az Amerikai Fogászati Szövetség egészséges személyekre vonatkozó irányelve azt javasolja, hogy a fogorvosok gyermekeknél 1-2 évente végezzenek egy röntgenvizsgálatot, tinédzsereknél 1,5-3 évente egy alkalommal, míg felnőttek esetében 1-3 évente egy alkalommal. Ennek az információnak a széles körben való terjesztése lehetővé teheti, hogy a páciensek és a fogorvosi ellátást nyújtók alaposabb és mélyebb párbeszédet folytassanak egymással.” – magyarázza a professzor asszony.

Az Amerikai Fogászati Szövetség 2006. évi megállapítása a fogröntgenezéssel kapcsolatosan rávilágít arra, hogy a fogorvosoknak vizsgálniuk kell azt a kockázat-haszon arányt, amely a dentális röntgen használatával van összefüggésben és megerősíti, hogy csak igen kevés számú bizonyíték támasztja alá azt, hogy tünetmentes páciensek esetén az ismeretlen fogbetegség kereséséhez röntgenvizsgálatot kell használni, illetve azt, hogy minden páciens esetében bizonyos időszakonként rutin dentális vizsgálatot kell végezni.

A Szövetség szerint annak ellenére, hogy a dentális röntgen a jól megválasztott páciensek esetében fontos diagnosztikai eszköz, azon erőfeszítés, hogy a fej ionizáló sugárzásnak való kitettségét mérsékeljék, igen nagy valószínűséggel mind a betegek, mind a fogászati ellátást nyújtók számára előnyös.