A gyermekek sokkal megbízhatóbb szemtanúk, mint ahogyan azt korábban gondolták – állítja Gunilla Fredin, a svédországi Lund Egyetem „szemtanú pszichológusa”. A pszichológusnő azt az általános módszert is megkérdőjelezi, mely szerint a lehetséges elkövetőket felvonultatják (sorba állítják) a gyermekek által történő rendőrségi azonosításhoz.
Azok a fiatal gyermekek, akik bűntény tanúi lesznek, nagyon jók az események részletes, kimerítő leírásában. Az igaz ugyan, hogy ezek a gyermekek jóval kevesebb részletet mondanak el, mint más gyermekek vagy a felnőttek, de amit mondanak, az sokkal pontosabb. Ezt egy vizsgálat is igazolta, amelyet Gunilla Fredin folytatott le a 8-9 évesek, a 11-12 évesek és a felnőttek csoportjával.
„Az idősebb gyermekeknek és a felnőtteknek jóval több a tapasztalatuk és ezért nehéznek találhatják a realitás és a fikció (kitalálás, vélelem) közötti differenciálást. A felnőttek azonban legalább tudatában vannak annak, hogy összekeverhetik a dolgokat, míg a 11-12 éves korcsoportba tartozó gyermekek gyakran túlságosan is magabiztosak, még akkor is, ha tévednek.” – magyarázza a pszichológusnő.
„Svédországban (ahol a vizsgálat zajlott) eddig semmilyen, a gyermekek és a lehetséges bűnözők azonosítási szemléjével kapcsolatos vizsgálatot nem végeztek a kutatók, az általános felfogás mégis az, hogy a fiatalabb gyermekek különösen nem megbízhatóak.” – magyarázza Gunilla Fredin.
Egy másik vizsgálat során a pszichológusnő a svéd rendőrség ajánlása szerint végezte az azonosítási szemle modellt. A 11-12 éves korcsoportba tartozó gyermekek és a felnőttek előbb egy rablásról szóló filmet néztek meg. Ezt követően kérték meg őket arra, hogy fényképek alapján azonosítsák a rablót.
Ez a modell „sorozatos azonosítási szemle” néven ismert. A tanúknak mindig csak egy fényképet kell megnézniük, sohasem egyszerre többet. Ugyanakkor minden fényképet kétszer tekinthetnek meg és Gunilla Fredin szerint pont ebben rejlik a probléma.
„Ahogyan a képeket ismételten megmutatják, a tanúk emlékezet képei hasznavehetetlenné válnak; a végén már azt képzelik, hogy felismerik a tettest, ugyanakkor a bűnösnek vélt személy valószínűleg ott sem volt az incidensnél.” – magyarázza a pszichológusnő, hozzátéve, hogy a gyermekek 60 %-a és a felnőttek 50 %-a ártatlan személyek fotóira mutat rá.
Gunilla Fredin nézetei szerint fontolóra kell venni azt a tényt is, hogy a gyermekek égnek a vágytól, hogy örömet okozhassanak és nem mindig értik meg annak a következményeit, ha egy ártatlan személy fotójára mutatnak rá.
A pszichológusnő úgy véli, hogy az azonosítási szemle értéke, amely ilyen gyenge eredményeket produkál, megkérdőjelezhető. Svédországban, szemben az USA-val, a bűnösség megállapítása nem megalapozott egyetlen szemtanú bizonyítása alapján. Ennek ellenére a nyomozásban még Svédországban is fontos segítséget nyújtanak a tanúk.
A módszer, amellyel Gunilla Fredin a vizsgálatában a legjobb eredményt érte el, Kanadából származik és „eliminációs módszer”-ként ismert.
„E módszer segítségével az összes fotót egyszerre mutatják meg és a tanúnak azokat a fotókat kell eltávolítania egyesével, amelyek nem az elkövetőt ábrázolják. Amikor már csak egy fotó marad, a tanú dönti el, vajon az a tettest ábrázolja-e, vagy sem.” – mondja Gunilla Fredin.
Egy másik tézis, amely talán nem is olyan meglepő, az, hogy az emberek sokkal nagyobb figyelmet szentelnek a hasonló korúakra. A felnőttek általában jobban felismerik a felnőtt arcokat, mint a gyermekek, de Gunilla Fredin egyik tanulmánya azt igazolta, hogy a felnőttek egyáltalán nem jobbak mint a gyermekek, ha arra kérik őket, hogy gyermekek arcát azonosítsák.
