A második szakasz a „nyomásról, vagy kitolásról” szól: ha egyszer az anya méhnyaka teljesen kitágult (ezt a szülészorvos, vagy a szülésznő ellenőrzi rendszeresen), kezdődhet a második szakasz „munkája”: a baba világrahozatala.
A második szakasz kezdetén a méhösszehúzódások kicsit szűnhetnek, így a mamának van ideje pihenni és erőt gyűjteni a baba haspréssel történő kinyomáshoz.
Nagyon sok szülő nő találja úgy, hogy a második szakaszban sokkal könnyebb a méhösszehúzódásokkal megbírkóznia, mivel a baba „leszállása” a szülőcsatorna felé némi időt nyújt számukra a megpihenéshez. Ha a méhösszehúzódás nyomási, székelési ingerrel jár együtt, akkor már tolófájásokról beszélünk. Van azonban olyan kismama is, aki a „nyomástól” inkább tart, mint a méhösszehúzódások kiváltotta fájdalomtól.
Ha a baba az anya medencéjében már elég mélyen lent van, tehát a feje búbja már szinte kibújik a méh üregéből, sok mama érez ösztönös késztetést arra, hogy nyomni kezdjen. Ez hasonlatos a székelési ingerhez, mivel a baba feje a hüvelyen keresztül hátrafelé nyomja a végbelet, és ez az inger mintegy utánozza a székelési késztetést.
Mivel – ha csak nem sürgősségi szülésről van szó – általában langyos beöntéssel még a jósló fájások megkezdődése előtt, a vajúdás kezdetekor eltávolítják az anya végbeléből az összes bélsarat, nem fordulhat elő, hogy széklet távozzon a baba kinyomásakor. Természetesen, ha valakinél a szülés folyamata olyan gyorsan zajlik, hogy erre nem tudtak sor keríteni, az édesanyának akkor sem kell szégyellnie magát, mert a szülésznő eltávolítja egy kendővel a székletet, amely egyébként a babának sem okozhat kárt.
Összességében, ha minden jól megy, a baba is és a mama is ráhagyhatja magát a „természetre”, azaz a méh természetes összehúzódása által kiváltott és a székelési ingerekhez hasonlatos nyomási ingerekre. A kórházakban sokszor előfordul, hogy az orvos irányítja a szülő nő haspréssel történő „nyomását”, azért, hogy a baba leszállását a szülőcsatornába siettessék, pedig kellene hagyni a kismamát ilyenkor pihenni és akkor nyomni, amikor ő is úgy érzi, hogy ennek ingerét érzi. Természetesen ez csak az epidurális érzéstelenítés nélküli természetes szüléseknél igaz. Ilyenkor viszont a türelem csodákra képes.
Kétségtelen, előállhat olyan helyzet, amikor szükség van a szülészorvos szóbeli irányítására a nyomás időpontjával és végzésének módjával kapcsolatosan is: a tolófájások már jelentkeznek, de a méhnyak még nem húzódott teljesen vissza, pereme van, ami a nyomás hatására roncsolódhat. (Érdemes tehát megfogadni a szülészorvos, illetve a szülésznő tanácsait, mivel hosszú távú tapasztalataik alapján általában tisztában vannak vele, hogy mi jó a babának, és mi jó a mamának.)
A terhesség ideje alatt fellazult medenceízületek a szülés alkalmával képesek picit tágulni, valamint a baba koponyája sincs még teljesen összecsontosodva, a kutacsok és varratok mentén deformálódni képes, hogy a medencecsontok között áthaladva könnyebben világrajöhessen. (A születést követő 4-5. napra ez a deformáció visszaáll az eredeti állapotába, a baba feje ismét gömbölyded lesz.)
A baba „leszállása” tulajdonképpen azt jelenti, hogy a koponyája egyre mélyebbre kerül a szülőcsatornában, a nyomási-székelési inger egyre nő, arra késztetve az édesanyát, hogy egyre erősebb hasprést, nyomást fejtsen ki. A nyomás, kitolás megfelelő pozícióját a szakavatott irányítás ellenére is az anya érzi a legjobban: ahogyan neki a legmegfelelőbb és legkényelmesebb a helyzete a nyomáshoz, ahhoz kell ragaszkodnia. Nem szokatlan tehát, ha a szülés második szakaszában több pozíciót is kipróbál a nyomáshoz az anya az orvos segédletével.
Egy idő után a gát, vagyis az édesanya hüvelye és végbele közötti szövetterület minden nyomásnál kiöblösödik, mielőtt a baba feje láthatóvá válna. Ebben az időszakban az édesanya már kezével meg tudja tapintani a kisbaba fejét. A gátnak is szüksége van tágulásra (általában bemetszi az orvos, ha úgy látja, hogy megrepedhet), ezért ilyenkor ún. gátmasszázzsal segítheti elő a szülésznő a gátszövet lazulását. A lassú, jól kontrollált szüléskor a gát nem reped be, de a helyi érzéstelenítés mellett helyesen alkalmazott gátmetszés megóvja a kismamát a későbbi kellemetlenségektől.
Ekkorra a nyomási kényszer már olyan sürgető lehet, hogy az anya második-harmadik nyomására általában megjelenik a teljes babafej, majd a következő nyomásra kicsúsznak a vállak, a törzs és a lábak is. Ha elég hosszú a köldökzsinór, akkor a babát, még a köldökzsinór elvágása előtt, az anyuka mellére teszik, ami mindkettőjükre megnyugtatólag hat, hiszen bőrük érintkezése és az ölelés érzelmileg nagyon fontos mozzanat. Ha az édesapa jelen van a szülőszobában, részére az is megengedett ma már, hogy felvételt készítsen erről a megismételhetetlen pillanatról. (A babán rajtamaradhat némi magzatmáz, egy viaszos anyag, amely a magzatvíztől óvta testét a méhben és amelynek nagy részét már a méhben beszívta a bőre, ezért lilás-fehéres a testszíne ilyenkor.)
A kitolás fázisa általában nagyon rövid, 5-10 perces, de előfordulhat, hogy elhúzódik 2 órányira is. Ebben az esetben a szülészorvosnak már kötelessége mérlegelni, hogy a természetes módon indult szülés császármetszéssel fejeződjön-e be.
