Az intenzív osztályokon fekvő betegek családtagjai hajlamosak a gyógyulás esélyeit illetően túlságosan is optimistának lenni, annak ellenére, hogy az orvos a szemükbe mondja, hogy a prognózis rossz – állítják az amerikai Pittsburghi Egyetem Orvostudományi Iskolájának a kutatói.
A kutatásról szóló beszámoló, amely a „Belgyógyászati Közlemények” c. amerikai szakfolyóiratban jelent meg, utal rá, hogy a családtagok megpróbálják reményüket és hitüket megőrizni, hogy a szerettük az orvosi prognózis ellenére mégis életben marad.
„Mivel az orvosok gyakran kérik meg a kommunikációképtelen betegek családtagjait arra, hogy a beteg helyett döntést hozzanak, ezért fontos, hogy a családtagok ésszerűen pontos képet kapjanak a beteg prognózisáról.” – mondja Dr. Douglas B. White, az Egyetem társprofesszora, az intenzív osztályos betegekkel kapcsolatos etikai és döntéshozási program igazgatója. „A kutatás azt igazolta számunkra, hogy a prognosztikus információ befolyásolja az élet végéhez közeledő betegek kezelésével kapcsolatos döntéseket. Ugyanakkor bizonyíték áll rendelkezésre azzal kapcsolatosan is, hogy szakadék van a között, amit az orvosok mondanak a betegek hozzátartozóinak és a között, ahogy az orvosok közlésének a jelentését a hozzátartozók értelmezik.”
A kutatás során a kutatói team három San Franciscó-i intenzív ellátó egységben 80 fő, döntéshozásra kényszerülő hozzátartozót kért fel egy kérdőív kitöltésére. A felmérésben résztvevők a következő mondatokat olvashatták:
-
A beteg határozottan túl fogja élni,
-
90 %-os esélye van a túlélésre,
-
50 %-os esélye van a túlélésre,
-
5 %-os esélye van a túlélésre,
-
Határozottan nem fogja túlélni.
Ezt követően a kutatók a beteg túlélési esélyeinek a hozzátartozók általi interpretálását (értelmezését) egy olyan 0-100 %-ig terjedő skála segítségével értékelték, amelyen 10 %-onként emelkedtek a fokozatok. A kérdőívek kitöltése után a kutatók meginterjúvolták a résztvevőket a válaszokkal kapcsolatosan, egyben biztosították őket arról, hogy a mondatok csak hipotetikusak voltak és nem az ő szeretteik prognózisával függtek össze.
A kutatók megállapították, hogy a résztvevők akkor értékelték a mondatokat pontosan, ha a prognózis általában jó volt. A gyenge prognózis esetében azonban ez nem így volt: a hozzátartozók 40 %-a interpretálta az 50 %-os túlélési esélyt jóval optimistábban, mint ahogy az írva volt és csaknem 2/3-uk interpretálta az 5 %-os túlélési esélyt az írottnál jóval optimistábban.
Amikor a kutatók megkérték őket, hogy magyarázzák meg a túlzottan optimista elvárásaikat, a résztvevők a következőket mondták:
-
Továbbra is erősen remélek,
-
Még mindig van remény,
-
Ebben az esetben az apámról van szó, nem pedig valamilyen betegről,
-
Az orvosok nem mondják meg a valódi prognózist.
„Kutatásunk azt jelzi, hogy az intenzív osztályokon a családtagok a „poharat félig tele” akarják látni, még akkor is, amikor az már valóban csaknem üres. Pontosan értelmezték a mondatokat, amikor azok jó prognózisról szóltak, tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy a prognózisban szereplő számok félreértése magyarázza az ő téves felfogásukat, hanem arról, hogy hajlamosak optimistának lenni, ez pedig nem más, mint egy megküzdési stratégia azzal a rendkívül stresszes helyzettel, hogy a szerettük közel van a halálhoz.” – magyarázza Dr. White.
Dr. White még megjegyezte, hogy nagyon sok résztvevőnek nem sikerült realizálnia, hogy túlságosan optimista, amíg arra rá nem mutattunk. Ezen a „szakadékon” nagyon nehéz lehet az intenzív osztály valódi világában túljutni, ahol az irrealisztikus optimizmus még az egészségügyi személyzetet is olyan döntések felé viheti, amelyek nem tükrözik a beteg tényleges orvosi értékeit.
Címkék:
intenzív osztály, családtagok, család, gyógyulás, remény
|
|
