Az alapellátásban dolgozó orvosok sokkal ritkábban küldik az alacsony termetű kislányokat diagnosztikai vizsgálatokra, mint a fiúkat, pedig a diagnosztikai vizsgálat feltárhatná azokat a háttérben meghúzódó okokat, amelyek az alacsony termetért felelősek – állítja egy friss, a városi gyermek populációt vizsgáló Philadelphia-i kutatás.
A lányok, akiknek alacsony termetéért a háttérben meghúzódó kóros állapot felelős, vagy diagnosztizálatlanok maradnak, vagy később diagnosztizálják betegségüket, mint a fiúkét, ami viszont az időben történő kezelésüket korlátozza.
A Philadelphia-i Gyermekkórház kutatói vizsgálatuk eredményét a „Pediatrics” (Gyermekgyógyászat) c. amerikai szaklap online változatán tették közzé.
A kutatói team egy gyermekek növekedési elmaradását vizsgáló, visszatekintő tanulmány betegmintáit elemezte, akiknek többsége a városi gyermekgyógyászati alapellátás keretén belül ellátott afro-amerikai gyermek volt. A növekedési elmaradást a következőképpen határozták meg:
-
A gyermek korának és nemének megfelelő magasság legalsó 5 %-ába tartozó gyermekek számítanak a növekedésben elmaradottnak, vagy pedig
-
A növekedés lassulás egy standardizált mértékegysége által.
A növekedésben elmaradott gyermekek többségét az alapellátásban dolgozó orvosok látták el, nem pedig szakspecialisták, mint pl. endokrinológusok, vagy gasztroenterológusok. Ezek a szakspecialisták olyan kórállapotokkal kezelik a gyermekeket, mint pl. a növekedési hormonhiányos állapot és a Turner-szindróma, amelyek növekedési zavarhoz vezetnek. A kutatók azt állapították meg, hogy a vizsgált betegmintában a növekedési zavarban szenvedő kislányokat növekedési hormonhiány szempontjából csak fele annyiszor vizsgálták, mint a fiúkat.
„Azt állapítottuk meg, hogy a növekedési elmaradás gyakori a városi, főként az etnikai kisebbséghez tartozó, és gyenge gyermekgyógyászati ellátásban részesülő gyermekek körében. (2010-es adatok szerint Amerikában a teljes lakosság 82 %-a tartozik a városi lakosság körébe, és a teljes lakosság mintegy 20 %-a az etnikai kisebbséghez - afro-amerikai, ázsiai, indián stb.) A növekedési zavarban szenvedő gyermekek mindössze 8 %-a részesült szakspecialista által nyújtott ellátásban, jellemző a nemi és az etnikai diszparitás, amely kedvezőtlen azon gyermekek szempontjából, akik további ellátást igényelnének.” – foglalta össze véleményét Adda Grimberg, a vizsgálat elsődleges kutatója és egyben a Philadelphia-i Gyermekkórház gyermek endokrinológus orvosnője.
A kutatók 33.476 fő, 6 hónapos és 20 éves kor közötti beteg gyermek orvosi adatait tekintették át, akiket Philadelphia város négy, elsődleges orvosi ellátóközpontja gondozott. Ezek közül a gyermekek közül 3.007 főnél állt fenn növekedési elmaradás, 53 %-uk fiú volt. A növekedési elmaradás kórképben szenvedő gyermekek több orvosi vizsgálaton (teszten) estek át, mint a vizsgált minta többi alanya, és a fiúkat sokkal nagyobb valószínűséggel vizsgálták a növekedési hormonrendszer hiánya szempontjából, mint a lányokat.
A szakspecialisták által vizsgált gyermekek körében a növekedésbeli elmaradás jóval nagyobb volt, és őket az alapellátásba tartozó orvosok is gyakrabban vizsgálták, mint azoknál a gyermekeknél, akiket nem utaltak be szakspecialistákhoz. A fekete bőrű gyermekek ritkábban jutottak el szakspecialistához, mint a fehér bőrű gyermekek, és az egyenlőtlenség nagyobb volt az endokrinológiai, mint a gasztroenterológiai vizsgálatok tekintetében. A nemmel és a biztosítás típusával nem függött össze a speciális ellátás.
A növekedési elmaradást mutató lányok mindössze 1 %-a esett át kromoszóma vizsgálaton, ennek ellenére a lányoknál sokkal nagyobb volt e vizsgálat elvégzésének valószínűsége, mint a fiúknál, mivel a Turner-szindróma egy olyan genetikai kórállapot, amely elsősorban a lányoknál jelentkezik és a növekedés elmaradását okozza.
„A diagnózis időben történő felállítása a megfelelő monitorozás és a szindrómákkal társuló olyan szövődmények, mint pl. a vese- és a szívrendellenességek, a neuroszenzoros hallásvesztés és a neurokognitív zavarok, kezelésének megkezdése szempontjából nagyon fontos. Különösképpen elgondolkodtató, hogy a növekedési zavaros és kromoszóma vizsgálaton átesett kislányok 35 %-a már legalább 12 éves volt, ami egyértelműen a késői diagnosztizálást támasztja alá. Míg magasság szempontjából a szociális nyomás elsősorban a fiúknál nagyobb, az alapellátásban dolgozó orvosok, akik foglalkoznak a növekedési elmaradással is, sokszor nem törődnek a háttérben meghúzódó előidéző okokkal, amelyeknek további egészségi következményeik vannak. A magasság csak a vezérfonal, nem pedig a „játék vége”.” – összegezte véleményét Dr. Grimberg.
