Érezte-e Ön valaha is magányosnak magát? Egy friss amerikai kutatás eredményei azt sugallják, hogy egy ember saját érzései a körülötte lévő embereket szintén magányossá tehetik.
A kutatás eredményei szerint a magányosság éppúgy terjedhet, mint a közönséges nátha. Amíg egy megfázást vagy influenzát okozó vírus kézfogással, addig a magányosság a negatív szociális interakciókon keresztül terjedhet az emberi csoportokban.
Korábbi kutatások már megállapították, hogy a magányos emberek hajlamosak jóval szégyenlősebbnek, barátságtalanabbnak, szorongóbbnak és szociálisan esetlennek lenni, mint a többiek. A szociális interakciókat is hajlamosak eltérően értékelni és gyakran úgy tekintenek mások viselkedésére, mint visszautasításra vagy eltaszításra.
A kutatásba több mint 5.000 főt vontak be az amerikai lakosság köréből és arra kérték őket, hogy töltsenek ki egy, a magányossággal foglalkozó kérdőívet, számoljanak be az orvosi kórtörténetükről és 2-4 évente vegyenek részt orvosi fizikális kivizsgáláson egy 10 éves utókövetési időszak alatt.
A résztvevők jelezték, hogy kik a barátaik és a rokonaik, az így megnevezett emberek közül is sokan vettek részt a felmérésben. A résztvevők szociális hálózatát és az általuk minden egyes évben magányosan töltött napok számát figyelembe véve a kutatók képesek voltak átlátni azt, hogyan terjed a magányosság a csoportokon átívelve.
A kutatók a 10 éves időszak letelte után az alábbi megállapításokat tették:
-
Az emberek átlagosan minden egyes év 365 napjából 48 napon keresztül érzik magukat magányosnak.
-
Az emberek kb. 50 %-kal nagyobb valószínűséggel tapasztalják meg a magányosság érzését akkor, ha ismerőseik közül valaki, akihez szorosan kötődnek, magányosnak érzi magát.
-
A nők gyakrabban tapasztalták meg a magányosság érzését.
-
A magányosság könnyebben terjed a nők szociális hálózatában, mint a férfiakéban.
-
A magányosság nagyobb valószínűséggel terjed a baráti hálózatokban, mint a családi jellegűekben.
A magányosság negatív kihatásai
Korábbi kutatások arra is rávilágítottak, hogy a magányosság hatással van a stresszes állapotra, a szív egészségére és az immunrendszerre. Sajnos azonban nemcsak ezek azok a területek, ahol a magányosság szedi a vámot.
„A magányos felnőttek több alkoholt fogyasztanak és kevesebbet mozognak, mint azok, akik nem magányosak. Táplálkozásukra a magasabb zsírtartalom jellemző, alvásuk kevésbé kielégítő és jóval többször számolnak be nappali kimerültségről. A magányosság a test mélyén zajló celluláris (sejtszintű) folyamatok szabályozását is rombolja és ez hajlamosít a korai öregedésre.” – magyarázza John Cacioppo, aki az USA-ban megjelent „Magányosság: A humán természet és a szociális kapcsolatok iránti igény” c. könyv társszerzője.
Nagyon sok szakember szerint a magányosság nem feltétlenül az egyedüllétről szól, inkább az egyedüllét és az izoláció percepciójáról (elszigeteltség észlelése) és ez az, ami a leginkább számít. Például, egy kollégiumba frissen bekerült fiatal magányosnak érezheti magát annak ellenére, hogy szoba- és évfolyamtársakkal van körülvéve. Egy özvegy ember az ünnepek során magányosnak érezheti magát, még akkor is, ha a családtagjai és a barátai körülveszik őt.
A magányosság egyre gyakoribbá válik
A kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy a magányosság az USA-ban egyre gyakoribbá válik. Amikor 1984-ben egy hasonló kérdőív segítségével felmérték az amerikai lakosságot, a válaszolók leggyakrabban három bizalmas barát meglétéről számoltak be. Amikor ugyanezt a felmérést 2004-ben is elvégezték a kutatók, a bizalmas barátokkal kapcsolatos válasz „nulla” volt.
Ez a trend igen sajnálatos, mivel a szakértők úgy vélik, hogy nem a társadalmi interakció mennyisége az, amely legyőzi a magányosságot, hanem a minősége. Ha valakinek csak három-négy közeli barátja van, az már elég ahhoz, hogy elhárítsa a magányosságot és csökkentse az ezzel a tudatállapottal együtt járó negatív egészségügyi következményeket.
Mr. Cacioppo szerint: „A társadalom számára előnyös lehet, ha a periférián élő embereket agresszívan célozzuk meg annak érdekében, hogy segítsünk a társadalmi kapcsolati rendszerük helyreállításában és a magányosság ellen egy védőfalat húzzunk fel, amely a teljes társadalmat megvédheti attól, hogy elemeire hulljon szét.”
