Azok
közül a férfi dolgozók közül, akik
a kollegáikkal, vagy a feletteseikkel keletkezett
konfliktusaik során következetesen elfojtják
bosszankodásukat és haragjukat, több, mint kétszer
annyian kapnak szívrohamot, vagy halnak meg szívbetegség
miatt, mint azok, akik a konfliktus során szabad folyást
engednek haragjuk kimutatásának.
Valójában
a munkához kapcsolódó folyamatos konfliktusok
figyelmen kívül hagyása a szívroham, vagy a
szívkoszorúér betegségek okozta halálozás
kockázatát háromszorosára növeli –
legalábbis egy friss, 2800 fő svéd férfi
dolgozó bevonásával végzett vizsgálat
eredménye ezt mutatja.
A
vizsgálat nem foglalkozott azzal, hogy a munkához
kapcsolódó stressz levezetésének
megfelelő módjait szemléltesse, csak azzal, hogy annak
a rossz oldalát vegye górcső alá. A kutatók
azt sem támogatták, hogy valaki „háborúskodó”
fél legyen a munkahelyén, véleményük
szerint a kiabálás és az ehhez hasonló
viselkedési módok nem tartoznak a stresszkezelés
megfelelő módszerei közé.
Ugyanakkor
azt állapították meg, hogy ha valaki a
munkahelyén kívül engedi szabadjára
haragját a munkahelyen felgyülemlett feszültségek
miatt, annál nem növekedett a szívroham, vagy a
kardiovaszkuláris betegség miatti halál
kockázata.
Ez
a friss kutatási eredmény összecseng azzal az
eredménnyel, amit egy tavalyi vizsgálat kapcsán
publikáltak egy svéd orvosi folyóiratban. Akkor
több, mint 3000 fő férfi bevonásával
folytattak hasonló témában kutatást és
arra a következtetésre jutottak, hogy azoknak a
dolgozóknak, akiknek arrogáns, vagy hozzá nem
értő főnökük van, megnőtt az esélyük
az angina pectorisra (szorító mellkasi fájdalomra),
a szívrohamra, vagy az egyéb okból bekövetkező
halálra.
Érdekes
módon a kutatók hangsúlyozzák, hogy ami
igaz a férfiak esetében, az nem biztos, hogy igaz a nők
esetében is. Ezt támasztja alá egy 2000 fő női
dolgozó bevonásával végzett hasonló
vizsgálat, akik körében a munkahelyi
konfliktusoknak tulajdonítható szívroham, vagy
szívbetegség miatti halálozás olyan
csekély mértékű volt, hogy abból nem
lehetett következtetéseket levonni. Már korábbi
vizsgálatok is azt jelezték, hogy a nők eltérő
stresszkezelési stratégiákat alkalmaznak, mint a
férfiak, és a nők általában is jobban
kezelik a stresszes szituációkat, mint a férfiak,
mivel ők nem mennek el szó nélkül sérelmeik
mellett.
Mindezek
azt igazolják, hogy a szociális interakció, az
emberekkel való beszélgetés rendkívül
fontos. Ha valaki megtartja magának a dolgokat és
csendben őrlődik magában, megnő a stresszhormon szintje. A
nők sokkal kényelmesebben érzik magukat a társadalmi
interakciók során, mint a férfiak. Sokkal
beszédesebbek, míg a férfiak igyekeznek magukba
fojtani véleményüket.
A
munkahelyi környezet nagyon fontos életviteli helyszín,
ahol az embereknek kommunikálniuk kell egymással, hogy
mindenki úgy érezhesse, munkájával
kapcsolatos véleményét szabadon kifejtheti. Nem
szabad úgy bemenni egy munkahelyre, hogy valaki azt érezze,
senki nem törődik ott vele. Ugyanígy, amikor a dolgozó
hazamegy, nagyon fontos, hogy érzéseit megossza
valakivel.
Az
sem elhanyagolható szempont, hogy a családban felnövő
gyermekek a szülők viselkedési mintáiból
tanulnak. Éppen ezért a szülő viselkedése
jelentősen kedvező hatást gyakorolhat a gyermek(ek) hosszú
távú egészségi állapotára
is, azáltal, hogy a szülő jó szerepmodell.
Mindennek az az üzenetértéke, hogy a környezet,
amely nevel, nemcsak az egyén egészségére,
de azok egészségére is hatást gyakorol,
akik fontosak az egyén számára.
