„Egyszer, amikor összezördültem a férjemmel, panaszkodtam neki, hogy nem segít eleget a lányunk gondozásában és átadtam neki egy hosszú szülői teendők listát, ami addig az én vállamat nyomta. „De te ezeket mind szereted csinálni” – csúszott ki a száján a védekezés. Arra már nem emlékszem, hogyan végződött a beszélgetés (valószínűleg rosszul), de rögtön eszembe jutott, amikor egy friss tanulmányt olvastam a szülői lét jóval földhöz ragadtabb kötelezettségeiről.” – mondja egy amerikai kutatás során megkérdezett 181 fő, heteroszexuális főiskolai professzor (férfiak és nők vegyesen) közül az egyik. Ezeknek a gyermekes professzoroknak (gyermekeik 2 évesek vagy fiatalabbak voltak) egy 1-5-ig terjedő skálán kellett értékelniük azt az örömet, amelyet a gyermekgondozás okozott nekik.
25 gyermekgondozási feladatból 16 esetében – köztük a pelenkacserében, a gyermek orvoshoz vitelében vagy az éjszakai felkelésben, ha a gyermek felsír – a nők statisztikailag több örömről számoltak be, mint a férfiak. Az egyetlen szülői feladattal kapcsolatos téma, amely a nőknek kevesebb örömet nyújtott, mint a férfiaknak, az volt, hogy eldöntsék, kinek mi a feladata a gyermek ellátásában. Mindent összevetve, a nők pontszáma 10 %-kal magasabb volt, mint a férfiaké.
Valóban igaz az, hogy a nők végül jóval több szülői terhet vállalnak a nyakukba, egyszerűen csak azért, mert ők azt jobban szeretik? Vagy inkább kevésbé szeretik? Dr. Steven E. Rhoads, a Virginiai Egyetem politika tudomány professzora és a kutatásról szóló publikáció vezető szerzője feltételezi, hogy egyes nők az örömre adott pontszámaikat mérsékelték, csupán csak azért, mert bűntudatot éreztek vagy kulturális nyomást.
Ugyanakkor a professzor véleménye szerint egyes kutatások arra mutatnak rá, hogy a nők szülői készségei mélyen a biológiában gyökereznek. A magasabb tesztoszteron hormonszinttel rendelkező nők például gyakran kevesebb érdeklődést mutatnak a kisbabáik iránt, míg a férfiak tesztoszteronszintje lecsökken, ha új baba érkezik a családba, látszólag ez egy olyan biológiai mechanizmus, amely az újszülöttel való kötődést kialakulását erősíti.
A nők ugyancsak jóval nagyobb valószínűséggel használják ki a gyermekgondozási segély nyújtotta előnyöket. Rhoads professzor vizsgálatában az összes főiskola felajánlott a professzorainak fizetett családi szabadságot és a nők 69 %-a igénybe is vette azt, míg a férfiak közül mindössze 12 % élt ezzel a lehetőséggel.
Svédországban, ahol a családi szabadság intézménye mindkét szülő vonatkozásában különösen nagylelkű, a férfiak a 480 napos szabadságidő kb. 20 %-át veszik igénye, míg a nők csaknem mindet.
Igen nehéz kibogozni azokat a szálakat, hogy vajon a kulturális és gazdasági nyomás vagy a biológiai ösztönös viselkedés van-e hatással a szülői magatartásra. Napjainkban már nagyon sok férfi cserél pelenkát és különböző vizsgálatok is azt jelzik, hogy az anyák és az apák egyformán több időt töltenek a gyermekeikkel, mint korábban.
„Az USA-ban 1985. óta a férfiak körében az az idő, amit a gyermekgondozással töltenek, csaknem megkétszereződött. Azonban a nők még mindig kétszer annyi időt töltenek a gyermekekkel, mint a férfiak.” – mondja a Marylandi Egyetem szociológus professzora, John P. Robinson, aki előtte áttanulmányozta az „Amerika Időtöltési Projektjét”.
Nevezeten, Rhoads professzor vizsgálatában a két szülői tevékenység, amely a férfiak és a nők számára egyaránt a legtöbb örömet nyújtotta, az a gyermekekkel való játék és beszélgetés volt. De amikor a professzor a férfiaknál konkrétan rákérdezett, tulajdonképpen milyen gyakran is gyakorolják ezeket a tevékenységeket, akkor a pontszámaik 10-40 %-kal alacsonyabbak voltak, mint a nőké.
Talán a vitatott kérdés nem is az, hogy az édesanyák túlterheltek-e a gyermekeik miatt, hanem végül is az, hogy a férfiak minden apaszerep fejlődésből még mindig kimaradnak.
