A történelmi jogszabályok nem védték a rokkant (megváltozott munkaképességű) emberek jogait, miközben a fajjal (rasszal) és a nemmel kapcsolatos jogszabályok jóval nagyobb védelmet biztosítottak az egyéni jogoknak és szabadságjogoknak a Kanadai Jogok és Szabadságjogok Alapszabálya szerint – állapította meg egy nemrég készített tanulmányában Christopher A. Riddle, a Queen's Egyetem PhD hallgatója. (A négy egyetemes, alapvető szabadságjog közé tartozik a szólás- és a vallásszabadság, valamint a félelemtől és a nélkülözéstől való mentesség joga).
„A vizsgálat lefolytatására az a nagyon egyszerű megfigyelés motivált, hogy a rokkant emberek jogainak érvényesülését nem segítette elő az a tökéletes mechanizmus, amelyet arra terveztek, hogy mindenki számára igazságot biztosítson.” – magyarázza Mr. Riddle.
A kanadai Alapszabály 15. paragrafusa megállapítja, hogy „jelen törvény előtt és hatálya alatt minden egyén egyenlő és joga van a törvény által biztosított egyenlő védelemre és egyenlő esélyre, diszkrimináció nélkül.”
Mr. Riddle azt követően jutott az egyenlőtlen elbánás következtetésére, miután számos korábbi, 1986 és 2004 közötti jogesetet megvizsgált, melyek a rokkantsággal élő emberekkel szembeni előítéletet igazolták.
Pontosabban arra a megállapításra jutott, hogy az egyenlőség eszményét számos alkalommal eltérő módon interpretálták, a különböző jogeseteket áttekintve.
A következő lépés az lesz, hogy kifejtse annak világos értelmezését, miről is szól az az egyenlőség, amely a rokkant embereket kizárja, így a kutatók elkezdhetik majd megszólítani és bevonni a rokkantsággal élő embereket a társadalmi igazságosságért folytatott aktuális küzdelembe.
