Azon képesség, amely hozzásegít minket ahhoz, hogy egy másik emberben megbízzunk, szeressük őt és a vele kapcsolatos problémáinkra megoldást találjunk, a kisgyermekkorban fejlődik ki – jóval korábban, mint ahogy azt bárki is gondolná.
Ez az egyik üzenete annak a cikknek, amely az amerikai „Pszichológiai Tudományos Társaság” szakfolyóiratában, az '”Aktuális Irányvonalak a Pszichológia Tudományában” jelent meg. „A 12-18 hónapos korban az édesanyával megtapasztalt interperszonális élmények előrevetítik az egyén 20 évvel későbbi, romantikus kapcsolatát jellemző viselkedését. Mielőtt a kisgyermek még emlékezni tudna, még azelőtt, hogy élményeit szavakkal le tudná írni és olyan módon, melyeknek nincs is tudatában, az implicit attitűd (ki nem fejezett viselkedés) már akkor bekódolódik az emlékezetbe.” – magyarázza Jeffry A. Simpson pszichológus, a cikk szerzője, a kutatás vezetője és kollégái, a Minnesotai Egyetem munkatársai.
Annak ellenére, hogy ezeket az attitűdöket az új kapcsolatok, az önvizsgálat és a pszichoterápia meg tudják változtatni, stresszes időszakban a régi minták gyakran ismétlik önmagukat. A rosszul kezelt kisgyermek defenzív vitatkozóvá válik; az a kisbaba, akinek az édesanyja odafigyelő és támogató volt, könnyen túljut a problémákon és biztos a másik személy jóakaratában.
„Ez a humán szociális fejlődés 'szervezeti' nézete”- magyarázza Mr. Simpson: „Az emberek annak alapján találnak - a legjobb képességük szerint - egy koherens, adaptív eszközt, amivel az aktuális környezeti kihívásokra válaszolni tudnak, ami a múltban történt velük. Ami kisbabaként történt velünk, befolyásolja mindazt, hogy milyen felnőttekké válunk.”
Mr. Simpson és kollégái ehhez bizonyítékkal is szolgáltak. A „Minnesotai Hosszmetszeti Kockázati és Adaptációs Vizsgálat” részeként vizsgálták meg az anya-csecsemő kapcsolatokat, majd azt, hogy egy későbbi szerelmi kapcsolatban ezek a felnőtté vált csecsemők milyen módon viselkedtek. A vizsgálatba az alacsony jövedelmi kategóriába tartozó anyáktól származó 75 kisgyermeket vontak be, akiket születésüktől a 30-as életéveik kezdetéig követtek nyomon, beleértve a szoros barátaikat és a romantikus partnereiket is.
Amikor a gyermekek még kicsik voltak, anyjukkal együtt különös vagy stressz teljes szituációknak tették ki őket azért, hogy tesztelni tudják, mennyire biztonságos az anya-gyermek kötődés. A kisgyermekek – akik ma már felnőtt emberek – ezen kezdeti időktől fogva egészen mostanáig rendszeres érzelmi és szociális fejlődési értékelésen vettek részt. A pszichológusok (a cikk szerzői) elsősorban a képességeikre és arra fókuszáltak, hogy mennyire rugalmasak a konfliktusok kezelésében, beleértve az iskolai osztálytársakkal, a tinédzser barátokkal és végül a szerelmi partnerekkel kialakult konfliktusokat.
A kutatók ezen multiplex elemzések révén jutottak el a korai bekódolás bizonyítékáig – amely megerősítette a korábbi pszichológiai teóriákat. Ugyanakkor eredményeik el is térnek az előző elképzelésektől. „A pszichológusok kezdetben úgy vélték, hogy egy egyén személyiségvonásaiban az idő múlásával rengeteg folyamatosság van. Mi csak egy gyenge, de ugyanakkor fontos szálat fedeztünk fel az anya karjain ülő kisgyermek és a szerelme karjában lévő 20 éves felnőtt között. Az évek múlásával egy dolog nagyon megdöbbentett minket, mégpedig az, hogy gyakran nehezebb a stabil folyamatosságra bizonyítékot találni, mint a változásokra, még sokfajta mérőeszköz alkalmazása mellett is.” – mondta Mr. Simpson.
„A jó hír az, hogy ha valaki rájön, mik voltak azok a „régi” modellek és képes azokat meg is fogalmazni, továbbá egy elkötelezett és megbízható partnerrel létesít szerelmi kapcsolatot, akkor képessé válhat a régi modelljeinek a felülvizsgálatára és képes eltérően kalibrálni a viselkedését. Így túljuthat a régi, bekódolt mintákon, például egy becsapott kisbaba nagyon is lojálissá válhat egy kapcsolatban vagy egy szeretetet nem kapott csecsemő megtanulhat szeretni.” – foglalta össze Jeffry A. Simpson.
Címkék:
srtessz, szeretet, bizalom, család, csecsemő, kapcsolat, szerelem
|
|
