Az egerek általában szeretik a futást, és ezek a rágcsálók csaknem minden ébren töltött idejüket a futókerekeken töltötték, több mérföldet futva, mint a legtöbb állat, amelyet eddig a mozgással kapcsolatos kísérletek során hagytak szabadon mozogni, átlagosan egerenként naponta 7 mérföldet (kb. 11,2 km).
A német Mannheim-i Mentális Egészség Központi Intézetének tudósai ezt követően ezeket az életerőtől duzzadó egereket szokatlan, stresszes körülmények közé helyezték. Amit így láthattak, az meglepő volt számukra, részben azért, mert ellentmondott más kutatók eddigi kutatásainak eredményeivel. Az egerek ugyanis „lefagytak” (nem mozogtak), vagy sötét sarkokba menekültek, ez a viselkedés pedig egyes kutatók szerint a szorongást jelzi. Olyan volt, mintha ebben a kísérletben a maratoni futók sokkal nyugtalanabbá és neurotikusabbá váltak volna, mint a nem futók, feltételezhetően a futásuk addigi mennyisége miatt.
A kísérlet eredményének szemmel látható következménye – vagyis, hogy a túl sok futás egy nyugtalan „hajótörötté” teszi az állatot – meghökkentőnek tűnhet. De, ahogyan azt ez a kutatás, – amelyről a Hippocampus c. amerikai szakfolyóiratban jelent meg cikk – és további újabb kutatások is világossá tették, további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy a tudósok teljes mértékben megértsék, a testmozgás hogyan hat az ember hangulatára.
Napjainkig a legtöbb, a testmozgás és a szorongás kölcsönhatásával foglalkozó kutatás az agyon belüli, különböző neurotranszmitterek (kémiai ingerületátvivő, vagy hírvivő anyagok) tevékenységére fókuszált, mint pl. a szerotonin és a dopamin. A német kutatók azonban nem a neurotranszmitterekkel foglalkoztak, érdeklődésük homlokterében a különböző agyi mechanizmusok álltak, megpróbálták meghatározni, vajon az új idegsejtek (neuronok) képződése - az ún. neurogenezis – tette-e kísérleti egereiket idegessé.
A testmozgás ugyanis ösztönzi a neurogenezist, ezt néhány évvel ezelőtt a férfi ondósejtek kutatása során már megerősítették más kutatók. Ez a neurogenezis teljes mértékben egészséges (orvosilag!) folyamatnak tűnik, mivel legfőképpen a hippokampuszban, az agy azon területén jelentkezik, amely a memóriával és a gondolkodással van összefüggésben. A kísérleti egerek, melyek sokat futottak és amelyeknek az agya így elképesztően sok új neuronnal kapcsolódott össze, hajlamosak voltak a memória- és a kognitív teszteken jól teljesíteni.
A neurogenezis hangulatra gyakorolt hatásai azonban már sokkal nagyobb homályban maradtak. Számos neurológiai esettanulmány arról számolt be, hogy az emberek és az állatok, akiknek/amelyeknek a hippokampuszukban léziók jelentek meg – ez azt jelenti, hogy képalkotó eszközös vizsgálatok során azon az agyi területen az idegsejtek száma kevesebb -, hajlamosabbak a nyugtalanságra, mint mások.
Feltehetjük a kérdést, vajon a nagy mennyiségű futás és az ezzel arányosan nagy mennyiségű neurogenezis a hippokampuszban tehát nyugtalanságot termel-e?
A német kutatók kísérletének eredménye „igen”-nel válaszol erre a kérdésre, különösen pedig egy, ugyanezen német tudósok által tavaly szeptemberben a PloS One (amerikai szakfolyóirat) online számában publikált utókövetéses kísérlet eredménye. Ebben a vizsgálatban a kutatók sugárkezelték a kísérleti egerek agyát, hogy megelőzzék a neurogenezis folyamatának bekövetkeztét, majd hagyták futni az állatokat. Az így kezelt egerek vágyódva rohantak a ketrecükbe szerelt futókerekekhez, de náluk szinte egyáltalán nem képződtek új neuronok. Ezt követően a kutatók stresszes szituációkba helyezték az állatokat, amelyek azonban nyugodtak maradtak, sokkal inkább úgy viselkedtek, mint ahogy ilyenkor a nem mozgó állatok szoktak.
Úgy tűnt, a neurogenezis állhatott a korábbi futók többlet szorongásának hátterében, mint „bűnös”.
A német kutatók azonban gyorsan kihangsúlyozták, hogy ezek az eredmények nem jelentik azt, hogy a humán maratoni és ultramaratoni futók szükségszerűen hangulati problémák kifejlődésével kell, hogy szembenézzenek. „Az egerek testmozgási programja nem hasonlítható össze az emberek mozgásformájával.” – írta Dr. Johannes Fuss és Dr. Peter Gass, a két kutatásról beszámoló publikáció szerzői. „Nagyon ritka kivétellel, de az emberek a teljes ébrenléti idejüket ugyanis nem töltik futással.”
Ami ennél is fontosabb, az az, hogy nem világos, vajon az ideges egerek viselkedése szükségszerűen a szorongás-e, ahogyan azt a kutatók tapasztalhatták. A futást végzett egerek gyakran „lefagytak” és elrejtőztek a kísérletek során, de ők zsákmányállatok, márpedig ez a „minőség” nem jutalmazza a gondatlanságot. „Ahhoz, hogy kevésbé nyugtalan legyen valaki, ha az illető éppen egér, ez nem mindig a legjobb túlélési stratégia.” – magyarázta Dr. Fuss és Dr. Gass.
A német tudósok, szűkebb értelemben is a neurogenezisre fókuszálva, alulbecsülhették azokat a szövevényes és széles körű módokat, ahogyan a testmozgás az agy hangulatközpontjaira hat.
A híres amerikai Princeton Egyetemen tudósok lebilincselően érdekes kísérletek sorozatát folytatták le, majd tavaly novemberben a „Neurotudományok Társasága” éves találkozóján prezentálták eredményüket, mely szerint a futás közben képződött új neuronok tulajdonképpen a többi neurontól eltérően viselkednek. Ezek az új neuronok ugyanis fiziológiásan nem olyan izgathatóak, különösen nem stresszes helyzetekben. A Princeton Egyetem tudósai kimutatták, hogy egy rágcsálóállat stressztesztje után a sokat futott egerek hippokampusza kevesebb, a neuronaktivitással társuló fehérjét tartalmazott, mint a nem mozgott egerek agya, még akkor is, ha mindent összevetve a futó egerek agyában több volt a neuron. A futók idegsejtjei stressz jelenlétében sokkal nyugodtabbak maradtak. Hasonlóképpen, a kutatók azt is megállapították, hogy az agy azon területei, amelyek normális esetben stimuláló üzeneteket „lőnének ki” a hippokampuszba stresszhatás alatt és utána, sokkal nyugodtabbak voltak a futást végzett egereknél.
A Princeton kutatói így összegezték eredményeiket: „Így a futás redukálhatja a szorongásszerű viselkedést, annak ellenére, hogy az újonnan képződött idegsejtek száma növekszik. A mozgás újrakalibrálta az állatok agyát, így azok sokkal higgadtabbak voltak.” Amit számunkra, rendszeresen mozgó átlagemberek számára ez a „feltörekvő” tudományág jelenthet, az az, hogy a kutatók bevallottan még mindig csak birkóznak vele, de azért ezek a friss kutatási eredmények már biztatóak. Tavaly az amerikai „Belgyógyászat Archívuma” c. szaksajtóban megjelent egy átfogó tanulmány, amely azt a következtetést vonta le, hogy a lustasággal összehasonlítva „a testmozgás jelentős mértékben csökkentette a szorongás tüneteit” egy hangulati problémáknak kitett humán csoportnál.
Egy másik, szintén a Neurotudományok Társasága éves találkozóján prezentált szórakoztató kísérletben az amerikai Oklahoma Állam Egyetemének tudósai azt állapították meg, hogy a nőstény patkányok, amelyeknek megengedték, hogy egy héten többször, 10-60 perces mérsékelt ütemű futást végezzenek – ez jellemző az átlagos nőkre -, stressztesztek során erőteljes mentális egészségről adtak számot. Így aztán, függetlenül attól, hogy két lábon, vagy négy lábon fut valaki, az üzenet ugyanaz: relaxáljunk!
