A transzkatéteres aorta szívbillentyű javítja a betegek életminőségét

A Szent Lukács Közép-Amerikai Szív Intézet – egyike azoknak a kórházaknak, amelyek részt vesznek a klinikai vizsgálatban - kutatói bemutatták, hogy a transzkatéteres aorta szívbillentyű használata számos előnnyel jár, nem utolsósorban azért, mert nagyobb műtét nélkül is beültethető.

A transzkatéteres aorta szívbillentyű egy olyan összecsukható billentyű (protézis), amelyet egy katéter-alapú szállítórendszeren keresztül lehet a szervezetbe beültetni, mégpedig az alábbi két módszer segítségével:

• Egy apró incisio (bemetszés) után az ágyékon keresztül (transzfemorális) felvezetve (hasonlóan a szívkoszorúér angioplasztikához vagy a stent beültetéshez), illetve

• A bordák között ejtett bemetszéssel.

A mesterséges billentyű pótolja a beteg tönkrement természetes szívbillentyűjét, azonban a hagyományos, nyílt feltárásban végzett műtét nélkül helyezik be, miközben a beteg szíve továbbra is ver.

Az USA Élelmiszer és Gyógyszer Felügyelete (FDA) novemberben hagyta jóvá a billentyű transzfemoralis (combcsonton keresztül) szállításához szükséges eszközt az operálhatatlan betegek kezeléséhez, akiknél súlyos aortaszűkület áll fenn (a szívbillentyű olyan szűkülete, amely súlyosan korlátozza a véráramlást).

Az elmúlt 10 évben az eszközt elsősorban olyan betegek esetében használták, akiknek az általános egészségi állapota olyan rossz volt, hogy nem bírták volna ki a nyílt feltárásban végzett szívműtétet vagy nem épültek volna fel belőle. Eddig nem volt olyan klinikai vizsgálat, amely az eszköz hatékonyságát mérte volna. Most úgy tűnik, hogy ez az új módszer legalább vetekszik a jóval tradicionálisabb sebészi aorta billentyű cserével, sőt, a nagy kockázatú betegek egyéves mortalitási rátája kifejezetten hasonló mértékű.

A betegeket a faktorok széles köre alapján értékelték:

• A tüneteik,

• A fizikális korlátaik,

• A társadalmi korlátaik,

• A klinikai vizsgálatba történt beválasztás idején jellemző átlagos életminőségük és végül

• Az egy hónapos, a hat hónapos és a 12 hónapos életminőséget vizsgáló utókövetési időszakok alapján.

A 699 fő összes betegből véletlenszerűen választották be (randomizált vizsgálat) a betegeket a transzkatéteres aortabillentyű cserébe (angol rövidítése: TAVR – 348 fő) vagy a sebészi aortabillentyű cserébe (vagyis nyílt feltárásos, angol rövidítése: SAVR – 351 fő). Ezt követően a „TAVR betegeket” további két csoportba osztották, az egyik csoportot a transzfemorális billentyű implantációra jelölték ki, míg a másik csoport esetében csak a transzapikális (tüdőcsúcson keresztüli) apró bemetszésre kerülhetett sor.

Az egyéves utókövetési időszak végén azok a betegek, akik SAVR vagy TAVR műtéten estek át, jelentős javulást tapasztaltak a betegség-specifikus és az általános egészségügyi életminőség mérőszámai tekintetében egyaránt.

Az egy hónapos utókövetési időszak végén a transzfemorális csoport betegeinél a TAVR módszer alapvető életminőség javulást eredményezett, összehasonlítva a SAVR módszerrel végzett billentyűcserével.

Azon betegek körében, akiknél a TAVR beavatkozás csak transzapikális bemetszés mellett történhetett meg, a TAVR semmilyen előnnyel nem járt a SAVR módszerrel szemben egyetlen utókövetési időszak alatt sem és az életminőség mérőszámai a SAVR műtét esetén mind az egy, mind a hat hónapos követési időszak alatt jobbnak bizonyultak.

Dr. David J. Cohen, az Intézet kardiovaszkuláris kutatási igazgatója megerősítette, hogy:

„A korábbi adatokat is figyelembe véve, ezek az eredmények azt demonstrálják, hogy a transzfemorális módszerre alkalmas betegek TAVR műtéte a SAVR műtéthez viszonyítva jelentős előnyökkel jár a betegek perspektívájából nézve....Az előnyök hiánya és a rosszabb életminőség kilátása azon betegek esetében, akik nem alkalmasak a transzfemorális módszerre, azt sugallja, hogy a transzapikális módszer nem kedvezőbb számukra a SAVR műtétnél....Az, hogy a további tapasztalatok és a transzapikális módszer finomítása legyőzhetik-e ezeket a korlátokat, már egy következő klinikai vizsgálat tárgya lesz.”