Belga, transzplantációval foglalkozó sebészek jelentették először: a betegek szervezetébe beültetendő donor légcsövet megfelelő eljárásokkal saját vérellátó érhálózat növesztésére tudták ösztönözni még a transzplantáció előtt. Módszerük az volt, hogy előbb hónapokig a befogadó beteg karjába ágyazták a légcsövet.
Az innovatív módszer a betegek számára nemcsak egy egészséges, funkcionálisan jól működő donor légcsövet jelent, de egyben egy olyan lehetőséget is, hogy ne kelljen egész életükön át immunszuppresszív gyógyszereket szedniük, ami a legtöbb transzplantációs műtéttel együtt jár.
A belga Leuven-i Egyetemi Kórház fül-orr-gégész professzora szerint: „A módszer valóban teljesen új. A légcső problémákkal küszködő embereket képesek vagyunk életben tartani légcső kanül segítségével. A légcső kanül azonban súlyos légzési és beszéd problémákat okoz. Ez az új módszer a légcső problémákkal küzdő betegek számára jelentős életminőség javulást hoz.”
A professzor és munkatársai új módszerüket már közzé is tették az egyik neves orvosi szaklapban.
Az új módszer azért is nagyon nagy jelentőségű, mert a test más egyéb részei, beleértve a veséket, a tüdőt és más szerveket is, relatíve jól alkalmazkodnak a transzplantációhoz, de az olyan komplex struktúráról, mint a légcső, ez nem mondható el.
„Nem lehet csak úgy transzplantálni a donor légcsövet, mivel nincs pontosan elkülöníthető érhálózata, amely vérrel ellátná.” – kommentálta a belga orvosok sikerét az amerikai Harvard Orvostudományi Egyetem egyik transzplantációs immunológusa. „Nem lehet a donor légcsövet csak úgy hozzácsatlakoztatni a befogadó beteg vérérhálózatához.”
A súlyosan károsodott légcsővel élő emberek élete nagyon nehéz. A belga kísérlet alanya egy 55 éves beteg nő volt, akinek légcsöve súlyosan megsérült egy 25 évvel ezelőtt történt autó balesetet követő életmentő légcsőmetszés során. A beteg a légcsőmetszést követően már csak egy beültetett légcső stent segítségével volt képes önállóan lélegezni. A légcsövében lévő stent azonban folyamatos köhögésre ingerelte és sokkal sérülékenyebbé tette a különféle fertőzésekkel szemben, köztük a hörghuruttal és a tüdőgyulladással szemben is.
A belga orvoscsoport azzal a céllal próbálta ki e betegen a transzplantáció új módszerét, hogy segítsenek rajta. Bár megtalálták a megfelelő donor légcsövet egy ugyanolyan vércsoportú elhalálozott férfiban, mint a beteg nőé, de a vérellátás fenntartásának kérdése továbbra is problémát jelentett. Hogy megoldást találjanak a problémára, felnyitották a nő bal alkarját és egyfajta zsebet kreáltak a majdnem 9 cm hosszú donor légcső számára a kar bőre alatt. A légcső a nő karjában négy hónapon keresztül „élt”. Ezen időtartam nagy részében a beteg standard kilökődés ellenes gyógyszereket kapott.
Azzal, hogy a légcsövet az alkar vér- és tápanyagellátási kockázattal bíró környezetébe helyezték, hagyták, hogy egy olyan folyamat, mint amit „neovaszkularizáció”-nak, azaz új vérérképződésnek neveznek, megtörténjen. A donor légcső a beteg alkarjában végül egy életfontosságú vérérhálózatot növesztett.
Ezen kívül azonban történt még valami. A sebészek tisztában voltak azzal, hogy ha a kilökődés ellenes gyógyszerek adását tovább folytatják, a beteg nő immunrendszere megtámadná és elpusztítaná a donor légcső puha, nyálkás bélelő szövetét. Emiatt egy hónappal később, a légcső alkarba történt behelyezését követően, felnyitották újra a kart és beültettek egy darab puha, nyálkás bélelő szövet réteget a donor légcsőre, amit a beteg szájából vettek.
Amikor az immunszuppresszív gyógyszerek további adagolását leállították, a donor légcső belső nyálkás szövetét – ahogyan azt várták is az orvosok – a beteg nő immunrendszere fokozatosan elpusztította, de a szájából az alkarjába beültetett szövet az elpusztított helyére nőtt. Eközben, a donor légcső kemény porcgyűrűi – melyek a légcső szerkezetét adják – nem lökődtek ki, mivel a porc olyan speciális szövetfajta, amely védve van az immunrendszer támadásától. Ennélfogva a donor légcsőből mindössze már csak a légcső gyűrűinek a porca az, amire azt lehet mondani, hogy donor szerv.
Négy hónappal azután, hogy a légcsövet a nő alkarjába helyezték, a légcsövet – amely addigra már vegyesen a befogadó beteg és a donor sejtjeiből épült fel – óvatosan eltávolították, mégpedig az új vérerekkel együtt és beültették a beteg nőbe. A transzplantációs műtét után CT felvételeket készítettek, melyek azt mutatták, hogy a beteg légútja a légcső transzplantációt követően újra helyreállt és meggyógyult. Mivel a transzplantációs műtét során eltávolították az eredeti légcsőbe ültetett stenteket is, a betegnél a bronchitis, vagy a tüdőgyulladás további epizódjai már nem jelentkeztek.
„Egy évvel az operáció után a beteg még mindig elégedett az eredménnyel, és kilökődés ellenes gyógyszerre sincs szüksége.” – jelentette a kísérleti munkát végzett orvoscsoport. Vezetőjük, a professzor szerint nehéz még belegondolni és beszélni is arról, hogy a jövőben milyen nagyszámú beteg élvezheti majd ennek a teljesen új eljárásnak az előnyeit. Mivel a kísérleti műtét igen magas szintű biztonságot és az immunszuppresszív gyógyszerek elhagyását is jelenti, várható, hogy ez az új módszer a közeljövőben standard eljárássá válik.
A Harvard Egyetem transzplantációs immunológusa még annyit hozzáfűzött a kommentárjához, hogy a transzplantációval foglalkozó specialisták eddig csak eljátszottak azzal a gondolattal, hogy a transzplantált szövet érhálózatát valamilyen módon még a beültetés előtt életre keltsék, de az az ötlet, hogy azt úgy végezzék el, hogy valahova a donor szervet fogadó beteg szervezetének egy helyére behelyezzék, majd onnan implantálják egy másik helyre - ez számukra is teljesen új.
Az amerikai immunológus szerint az eljárás a légcső rekonstrukciós műtéteket tekintve igazi áttörést jelent. Olyan nagyobb légcső sérüléseket is képesek lesznek ezentúl meggyógyítani e módszer segítségével, amelyre korábban képtelenek lettek volna.
