Az köztudott, hogy testünk fizikailag egészségesen való megőrzésében az értelem/elme – legyen az tudatos vagy öntudatlan – alapvető fontosságú tényező.
Az amerikai Pszichológiai Tudományos Társaság által kiadott „Pszichológia Tudománya” c. szakfolyóiratban megjelent egy friss kutatásról beszámoló publikáció, amely érdekes bizonyítékkal szolgál az egyik irányból a másikba történő elmozdulás összefüggéseire nézve: a fiziológiaitól (élettani) a pszichológiai immunreakciók irányába.
„Ha az emberek nemrég betegek voltak és ezért frissen aktiválódott a fiziológiai immunrendszerük, akkor jóval valószínűbb, hogy figyelmet szentelnek neki és ki is mutatják szándékukat a taszító arcok elkerülésére – mondja a Kentucky Egyetem pszichológusa, Saul Miller. Mr. Miller végezte a Floridai Állami Egyetem munkatársa, Jon K. Maner társaságában a kutatást.
Két kísérlet is igazolta, hogy a nemrég még beteg emberek sokkal éberebben figyelnek ill. kerülik el azokat, akik megbetegíthetik őket. Az első esetben egy képernyőn néhány taszító és néhány normális arcot vetítettek le. Amikor az arcok eltűntek, egy kör vagy egy négyzet jelent meg és a kísérlet alanyának meg kellett nyomnia egy gombot olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak képes volt rá, ezzel jelezve, éppen milyen formát lát. Amikor az arc a képernyő egy másik részében megjelent, a résztvevőnek a figyelmét arra kellett fordítania. A gombnyomásban való hosszabb késlekedés azt jelentette, hogy az illető több figyelmet szentelt az arcnak.
80 kísérlet után a résztvevőknek válaszolniuk kellett egy kérdőívre. Arra a kérdésre, hogy betegek voltak-e nemrégiben, pl. így kellett válaszolniuk: „kicsit megviselt az időjárás”, „nemrég megfáztam vagy influenzám volt”. Ha igennel válaszoltak, akkor meg kellett adniuk, hogy mikor, a kísérlet napjától egy évre vagy akár több évre is visszamenően.
Egyéb kérdések segítségével a betegséggel és a baktériumokkal kapcsolatos sebezhetőség érzéseit mérték. Az eredmények az alábbiak voltak: Függetlenül a tudatos aggódástól, azok, akik jóval frissebben (nemrégen) estek át egy betegségen, sokkal nagyobb figyelmet szenteltek a taszító, mint a normál arcoknak. Azok, akik előzőleg nem voltak betegek, nem mutattak különbséget a reakcióidőben.
A második kísérlet során a résztvevőknek egy joysticket kellett nyomniuk válaszképpen a taszító arcra és húzniuk kellett (ez a közeledést szimbolizálja), ha normál arcot láttak. Mindenki gyorsabban nyomta el a taszító arcot, mint ahogyan húzta a normál arcot a joystickje segítségével. De azok, akik előzőleg betegek voltak, még gyorsabbak voltak a beteg arc elkerülésében, mint azok, akik egészségesek voltak és minél betegebbek voltak előzőleg, annál gyorsabban nyomták el a joysticket. Az egészséges emberek nem mutattak különbséget.
Az eredményeknek a tudományon túl is van jelentőségük. „Amikor betegek vagyunk, hajlamosak vagyunk elfogultnak lenni azokkal az emberekkel szemben, akiket sztereotipikusan betegséggel társítunk – a kövérekkel, az idősekkel és a külföldiekkel.” – mondja Miller. „Azoknak az embereknek a kerülése, akik megbetegíthetnek minket, egy belénk kódolt viselkedési mód, amikor mi magunk is betegek vagyunk. Ugyanakkor megtanultuk azt, hogy visszataszítsanak minket bizonyos emberek – pl. az említett kövérek, öregek és idegenek – akik semmilyen baktérium fertőzés veszélyt nem jelentenek. Míg a tudósok a fiziológiai és a pszichológiai immunitás közötti utat tanulmányozzák, addig mi, többiek leszokhatunk a félelmeinkről és az embereket helyénvalóbb módon kezelhetjük.”
