A San Diegói Kalifornia Egyetem (angol rövidítése: UCSD) Orvostudományi Iskolájának kutatói jutottak erre a következtetésre, miután különböző klinikai vizsgálatok adatait áttekintették, összesen több mint 518.000 fő beteg adatát.
A prehipertenzió tehát a normál vérnyomás felső értékét jelenti, egy 2003. évi szakértői meghatározás szerint a szisztolés (a tört felső értéke) értéknek 120-139 Hgmm-nek, míg a diasztolésnek (az alsó szám) 80-89 Hgmm közötti értéknek kell lennie ahhoz, hogy a prehipertenzió meglétét megállapítsák.
Azt már eddig is tudtuk, hogy a rendellenesen magas vérnyomás vagy más néven a hipertenzió, amely a fenti értékek felett van, a kardiovaszkuláris betegségek és a stroke kifejlődése fontos kockázati tényezőjének számít, de arról a kockázatról már kevesebbet tudunk, amely a prehipertenzióhoz kapcsolódik.
Dr. Bruce Ovbiagele szerint, aki az UCSD idegtudományok professzora és egyben a publikáció senior szerzője, ésszerűnek tűnik azt feltételezni, hogy az elhalálozás és a betegség kockázata a vérnyomással egyenes arányban emelkedik és ez talán már a normál tartományban elkezdődik, bár ezzel kapcsolatosan meggyőző bizonyítékok nem állnak rendelkezésre.
Dr. Ovbiagele erről a következőket mondja: „Elhatároztuk, hogy számba vesszük a napjainkig a tudományos irodalomban publikált klinikai vizsgálatokat és statisztikai technikák segítségével próbálunk rájönni arra, hogy a prehipertenzióban szenvedő embereknél valóban magasabb-e a jövőbeli stroke bekövetkezésének a kockázata, milyen mértékű ez a kockázat és vajon a magasabb stroke kockázattal társulnak-e különleges jellemzők.”
Dr. Ovbiagele és munkatársai 12 db klinikai vizsgálati leírást találtak, több mint 518.000 fő résztvevővel, akik az általános populáció reprezentatív mintacsoportjai voltak: 4 csoport amerikai volt, 5 betegcsoport japán, 2 kínai és egy pedig indiaiakból állt. A klinikai vizsgálatok által lefedett időszak 2.7 évtől 32 évig terjedt és minden, ez idő alatt előfordult stroke esetet dokumentáltak.
A mintacsoportokban a prehipertenzió mértéke 25-46 %-os volt: ez nagyjából megfelel az USA-ban becsült adatoknak, ahol az orvosok úgy vélik, minden három felnőttből egy prehipertenzióban szenved. Ovbiagele professzor elmondta, összességében azt állapították meg, hogy a résztvevőknél, akik prehipertenzióban szenvedtek, 55 %-kal volt magasabb a jövőbeli stroke megtapasztalásának a kockázata, mint azoknál, akiknél nem állt fenn a prehipertenzió.
„Ez az eredmény függetlennek bizonyult a nemtől, a rassztól-etnikumtól, valamint a magas vérnyomás (szisztolés vagy diasztolés) vagy a stroke típusától (iszkémiás – helyi vértelenséggel járó – vagy vérzéses).” – tette hozzá a professzor.
Ez a kockázat mérhetően magasabb, 79 %-os volt azok körében, akik magas vérnyomás betegségben szenvedtek, mégpedig a prehipertenzió értékek magasabb végén található hipertenzió értékekkel.
Dr. Ovbiagele szerint ezeknek az eredményeknek egyértelműen tisztázniuk kell a prehipertenzió egészségügyi kockázatát, azaz egy olyan kérdést, amely elejétől fogva nagyon sok ellentmondást vetett fel.
A prehipertenzió kategóriájával szembeni egyik kritika azt fogalmazza meg, hogy ez indokolatlan módon vezetne az egyébként egészséges emberek „nem egészséges”-ként való megcímkézéséhez. Egy másik kritika azt hozza fel, hogy ennek az orvosi kategóriának a felállítása mintegy kifogásul szolgálna az ilyen emberek gyógyszerekkel való kezeléséhez, természetesen a gyógyszergyártó cégek legnagyobb megelégedettségére.
Dr. Thomas Hemmen neurológus, az UCSD „Stroke Program”-jának igazgatója nem vett részt a kutatásban, de az eredményeket „úttörő értékűként” írja le. Véleménye szerint ahogy az évek telnek, az a vérnyomás „küszöbérték”, amely a megnövekedett stroke és kardiovaszkuláris rizikó azonosításához szükséges, egyre inkább csökken:
„Manapság minden olyan értékről, ami 115 Hgmm felett van, már azt gondolják, hogy növeli a kockázatokat. A prehipertenzió diagnózisának a felállításához azonban több eszközre van szükségünk. Még többet kellene tudnunk erről az állapotról és annak megfelelően kellene a kockázattal és a kifejlődéssel szembeni terápiáinkat módosítani. Remélhetőleg ennek a vizsgálatnak a hatása elvezet oda, hogy a szakemberek még több kutatást végeznek majd.”
Dr. Hemmen és Ovbiagele professzor egyaránt kihangsúlyozták, hogy nagyon kevés bizonyíték áll rendelkezésre, mely azt támasztaná alá, hogy a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek szedése ténylegesen képes megakadályozni a jövőbeni stroke bekövetkezését. Ez nem azt jelenti, hogy ez nem így van, csupán annyit, hogy hiányzik a valódi bizonyíték (jó alkalom ez arra, hogy emlékeztessünk rá, az empiristák bölcs mondása a következő: „a bizonyíték hiánya nem egyenlő a hiány bizonyítékával”).
„Arról van szó, hogy nem történtek még nagy szabású klinikai vizsgálatok ezzel kapcsolatosan.” – magyarázza Dr. Hemmen.
Mindkét tudós azt reméli, hogy ezek az eredmények arra fogják sarkallani az embereket, akiknek a vérnyomása a normál érték magasabb végén helyezkedik el, hogy néhány egészségesebb szokást a magukévá tegyenek. Ez ugyanis viszonylag biztonságos dolog és többet is elérhetnek a betegek vele, minthogy csak a stroke kockázatát csökkentsék: csökkenthetik a szívinfarktus, a szívelégtelenség és a vesebetegség kialakulásának a kockázatát is, mindezen kórképek ugyanis a hosszan tartóan megemelkedett vérnyomásból erednek.
„A fiatal és középkorú személyeknek rendszeresen kell a vérnyomásukat ellenőrizni. Ha azt tapasztalják, hogy elérték a prehipertenzió magasabb értékét, specifikus lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy életstílusukat módosítsák: csökkenteniük kell például a só szervezetükbe történő bevitelét és oda kell figyelniük a normál testsúly megőrzésére vagy visszanyerésére.” – összegezte véleményét Ovbiagele professzor.
