Néhány évtizeddel ezelőtt jó néhány klinika használta némi sikerrel az LSD-t az alkoholizmus kezelésében. Napjainkig azonban semmilyen kutatás nem foglalta össze ezeknek a korábbi vizsgálatoknak az eredményeit, hogy dokumentálja, pontosan mennyire volt hatékony az LSD használata.
A drog randomizált, kontrollált vizsgálatainak egy friss meta-analízise – amelyről a jelentés a brit „Pszichofarmakológia Szakfolyóirata”-ban jelent meg – egyértelmű és konzisztens bizonyítékkal szolgál az LSD alkoholfüggőségre gyakorolt jótékony hatásaival kapcsolatosan.
A meta-analízist a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem (NTNU, Trondheim) Idegtudományok Osztályának két munkatársa, Dr. Teri Suzanne Krebs és Dr. Pål-Ørjan Johansen végezte, mégpedig az amerikai Harvard Orvostudományi Egyetem (Boston, USA) kutatói ösztöndíjasaként, ahol felismerték a lizergsav-diamid, közismert nevén az LSD alkoholizmus kezelésében betöltött szerepének a megértésében mutatkozó hiányosságokat. Eddig még egyetlen kutató sem végezte el az LSD-t használó korábbi klinikai vizsgálatok kvantitatív meta-analízisét (szintetizáló összegzését).
Dr. Krebs és Dr. Johansen kiemelt hat olyan, a meta-analízisükhöz megfelelő klinikai vizsgálatot, amelyet a '60-as évek végén és a '70-es évek elején folytattak le. Ezekben a vizsgálatokban 536 fő, kórházban fekvő, többségében férfi nemű beteg vett részt, akiket az alkoholra fokuszáló terápiás programokba vontak be. Azokat, akiknek a kórtörténetében skizofrénia vagy pszichózis szerepelt, eleve kizárták az eredeti klinikai vizsgálatokból.
A vizsgálatok résztvevői alacsony dózisban LSD-t, stimulánsokat vagy nem gyógyszert (kontrollcsoport) kaptak. Minden egyes vizsgálat egyértelműen meghatározott, kezelés-független és standardizált módszereket alkalmazott a túlzott alkoholfogyasztás kimenetelének az értékeléséhez.
Bár a kísérletek a felhasznált dózisban és a placebo típusában, amelyet az orvosok adtak a betegeknek, eltérőek voltak, az LSD minden egyes vizsgálat során előnyösen hatott a túlzott alkoholfogyasztásra. Az utókövetés során a problémás alkoholfogyasztás standardizált értékelő módszerének a használatával igazolódott, hogy átlagosan az LSD-t kapott betegek 59 %-a és a kontroll betegek 38 %-a javulást mutatott. A megtartott alkohol absztinenciának hasonlóan előnyös hatásai voltak. Az egyedi LSD dózis pozitív hatásai legalább 6 hónapig tartottak és a 12. hónap végére szűntek meg.
Az LSD alkoholistákra gyakorolt hosszan tartó hatását figyelembe véve, az egyik, a norvégok által elemzett vizsgálat kutatói megjegyezték:
„Meglehetősen gyakori volt, hogy a betegek arról számoltak be, hogy jelentős betekintést nyertek a saját problémáikba, továbbá úgy érezték, hogy enyhült a teher az életükön és erős segítséget kaptak ahhoz, hogy abba tudják hagyni az ivást. Az sem volt szokatlan, hogy az LSD terápiát követően a betegek sokkal inkább elfogadták önmagukat, nyíltabbakká és megközelíthetőbbekké váltak, valamint sikerült magukévá tenni egy jóval pozitívabb és optimistább nézetet arra vonatkozóan, hogy lesz elég erejük a jövőbeli problémákkal szembe nézni.”
„Az LSD az agy specifikus típusú szerotonin receptoraival lép interakcióba, melyek az idegsejtek közötti új kapcsolódásokat stimulálhatják és az „elmét” új perspektívák és lehetőségek felé nyitják meg. Az LSD eddigi ismereteink szerint nem okoz függést és nem mérgezi a szervezetet, azonban feltűnően negatív hatással van az imaginációra (képzelet), a percepcióra (észlelés, felfogás) és a memóriára, valamint képes az intenzív szorongás és zavartság időszakait kiváltani.” – magyarázza Dr. Krebs.
„Figyelembe véve az LSD alkoholizmusra gyakorolt előnyös hatásának a bizonyítékát, érthetetlen, hogy ezt a terápiás módszert miért hagyták ennyire figyelmen kívül.” – mondja Dr. Johansen.
A két norvég kutató publikációjában számos okkal magyarázza ezt:
-
Az egyes egyedi vizsgálatokba nem vontak be kellő számú beteget ahhoz, hogy megbízhatóan jussanak arra a következtetésre, hogy az LSD-nek jótékony hatásai voltak, de amikor meta-analízisünk során szintetizáltuk az egyes klinikai vizsgálatok eredményeit, akkor az LSD terápia egyértelmű és konzisztens hatásai mutatkoztak.
-
Az egyes klinikai vizsgálatok kutatói az LSD egyedi dózisának használatától irreális eredményeket vártak és hajlamosak voltak a mérsékelt vagy a rövid távú hatásokat leértékelni.
-
Korábban a nem randomizált klinikai vizsgálatok igéretes eredményekről számoltak be, de ott viszont módszertani problémák voltak és azok hozzájárultak ahhoz a téves értelmezéshez, hogy a jól megtervezett klinikai vizsgálatok mégsem voltak jól megtervezve vagy elmulasztották felfedezni az LSD terápia előnyös hatásait.
Végül, de nem utolsó sorban az LSD komplikált társadalmi és politikai története azt jelentette, hogy a klinikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges hatósági jóváhagyások megszerzése nehézkessé vált, annak ellenére, hogy a nemzeti és a nemzetközi drog-ellenőrzési rendszabályok sohasem tiltották a kezelési módszer fejlesztését vagy az LSD orvosi célú használatát.
Az is szokatlan, hogy egy pszichiátriai gyógyszernek egy egyedi dózis használatát követően néhány hónapon át tartó pozitív terápiás hatása legyen. Dr. Krebs és Dr. Johansen szerint az LSD ismételt dózisa a modern, bizonyíték-alapú, alkohol relapszust (újra inni kezdés) megelőző kezelésekkel társulva jóval hosszabb távú eredményeket hozhat.
A két norvég kutató végül azt is megjegyezte, hogy az olyan növényi alapú pszichedelikumokat is, mint a meszkalin és az ayahuasca, amelyeket a bennszülött amerikaiak (indiánok) a mentális egészség javítására és a józanság hosszabb ideig történő megőrzésére használnak, érdemes lenne további kutatások tárgyává tenni, mint az alkoholizmus kezeléséhez felhasználható anyagokat.
