Dr. James Levine a Mayo Klinika (Rochester, Minnesota Állam, USA) kutatója, aki élénk érdeklődéssel figyeli, hogy az emberek mennyit mozognak. Ő a vezetője annak az új tudományos területnek, amelyet egyesek „inaktivitás kutatás”-nak neveznek, és amely az inaktivitás emberi egészségre gyakorolt káros hatásaival kapcsolatos, régóta fennálló hiedelmeket, illetve az inaktivitás és a kövérség összefüggéseit vizsgálja.
A kutatásba egy újságíró is meghívást kapott – jelen cikk szerzője, James Vlahos. Először egy fehér, kissé futurisztikus kapszula segítségével, amelyet le kellett nyelnie, megmérték a testzsírösszetételét. A kapszulát „Body Pod”-nak nevezik. Ezt követően Dr. Levine kutatótársai egy kámzsás maszkot helyeztek a fejére, hogy azzal mérjék meg a kilégzett levegője összetételét, és ugyancsak megmérték a kalóriaégetési rátáját is. Mindezek után felvehette a varázs-shortot, majd le kellett mennie a laboratóriumi konyhába reggelizni, de a reggeli kalóriatartalmát is precízen kiszámolták.
A hagyományos aktivitás gyengeségének és a kövérségnek a kutatása elsősorban a résztvevők által adott jelentéseken alapszik – márpedig az emberek hajlamosak téves információkkal szolgálni arról, hogy mennyit ettek és mennyi mozgást végeztek. Dr. Levine kutatássorozatában azonban – amely 2005-ben kezdődött – a résztvevőket az újságíróhoz hasonlóan a varázs-shortba bújtatták és behuzalozták. Minden esetben 2 hónapon keresztül a laboratórium konyhájában kellett étkezniük, és megkérték őket, hogy semmilyen testgyakorlatot ne végezzenek. Mivel sem snack-re, sem testmozgásra esélyük sem volt, Dr. Levine képes volt arra, hogy a zárt metabolikus univerzum misztériumainak a mélyére hatoljon, melyben minden kalóriát, amelyet étel formájában a résztvevők bevittek, vagy energia előállítására fordítottak, számba vettek.
1999-ben Dr. Levin egy másik kutatásban már feltette nagyon egyszerű kezdő kérdését: Miért van az, hogy egyes embereknek, akik hasonló mennyiségű ételt fogyasztanak, mint a többiek, gyarapszik a súlya, míg a többieké nem?
Miután felmérték, az egyes résztvevőknek naponta mennyi kalóriát kell fogyasztaniuk ahhoz, hogy a jelenlegi súlyukat megtartsák, Dr. Levine napi 1000 extra kalóriával többet kezdett adni nekik. Természetesen, néhány résztvevő erőteljesen hízni kezdett, míg mások alig, és volt, akinek egyáltalán nem gyarapodott a súlya. „Mindent mértünk, mert arra gondoltunk, hogy találunk valamilyen varázslatos metabolikus tényezőt, amely megmagyarázhatná, egyesek miért nem híznak extra kalóriabevitel mellett sem.” – magyarázza Dr. Michael Jensen, szintén a Mayo Klinika kutatója. Persze, nem találtak ilyet.
6 évvel később, a varázs-short segítségével (mozgásrögzítő alsónemű) végre felfedezték a választ!
„Azok az emberek, akik nem híztak, öntudatlanul is többet mozogtak.” – állapította meg Dr. Jensen. Annak ellenére, hogy a kutatásban ez tiltott volt számukra, mégis több fizikális tevékenységet kezdtek végezni. Testük egyszerűen csak természetesen válaszolt, sokkal több kisebb mozgást végeztek, miután a „túletetés” megkezdődött. Ilyen volt például az, hogy a lift helyett az emeletre a lépcsőn mentek fel, a laboratórium épületében leszaladtak a hallba, otthon nyüzsögtek a házimunkában, vagy egyszerűen csak tébláboltak, nem voltak képesek egy helyben maradni. Átlagosan, azok a résztvevő alanyok, akiknél súlygyarapodás jelentkezett az extra 1000 kalóriabevitel hatására, naponta 2 órával többet ültek azoknál, akiknél nem történt hízás.
Ahhoz nem kell szakértőnek lenni, hogy valaki tudja, ha sokat ül, akkor a háta fájni kezd, vagy el is fárad benne. A hagyományos bölcsesség azt mondatja az emberekkel, hogy ha valaki odafigyel a táplálkozására, és hetente néhányszor aerobik gyakorlatokat végez, akkor azzal ellentételezi ülő életmódját. Az inaktivitás kutatásban a növekvő test azonban azt sugallja, hogy ennek a tanácsnak alig van több értelme, mint annak, hogy a jogginggal a napi egy doboz cigaretta elszívását ellensúlyozni lehet. „A testgyakorlás az ülő életmódnak egyáltalán nem tökéletes ellenszere.” – mondja az amerikai Pennington Bioorvostudományi Kutató Központ inaktivitás kutatója, Dr. Marc Hamilton.
Maga az ülés testtartása feltehetőleg nem rosszabb, mint bármily egyéb napközbeni fizikális inaktivitás, mint pl. a fekvés, vagy a TV-nézés. Legtöbbünk, amikor felébred és nem mozog, akkor ül. A test pedig így válaszol a székben való ülésre: Az izmok elektromos aktivitása leesik, „éppoly csendesek lesznek, mint a halott lovak izmai”. Dr. Hamilton szerint ez pedig a káros metabolikus hatások „zuhatagához” vezet. A kalóriaégetési ráta azonnal kb. percenként egyre esik le, ez pedig mindössze 1/3-a annak, amennyi álló testhelyzetben, vagy sétálás közben lenne. Az inzulin hatékonysága már egy napon belül visszaesik, és a 2-es típusú cukorbetegség kifejlődésének esélye növekszik. Ugyanígy az elhízottság kockázata is. A lipidek és a trigliceridek lebontásáért felelős enzimek szintje – melyek arra lennének hivatottak, hogy kiszivattyúzzák a véráramból a zsírokat – lecsökken, ennek eredményeképpen pedig a jó koleszterin (HDL) szintje is leesik.
Dr. Hamilton legfrissebb kutatómunkája során azt vizsgálta, hogy az inaktív életmód milyen gyorsan képes károkat okozni. Patkánykísérletek során, ahol a patkányokat inaktivitásra kényszerítették, azt figyelték meg, hogy azok a lábizmok, amelyek az állásért felelősek, azonnal elvesztették azon képességük 75 %-át (!!), hogy eltávolítsák a káros lipoproteineket a véráramból. Annak látványos igazolására, hogy az ülés megbetegítő hatásai az embereknél is nagyon gyorsan elkezdődnek, Hamilton 14 fiatal, fitt és vékony önkéntest toborzott, és az inzulin hormon azon képessége, hogy a glükózt felvegye a vérből, 40 %-os csökkenést mutatott, miután a fiatalok 24 órán keresztül ültek.
Egy egész élet során az ülés egészségtelen hatásai összeadódnak! Alpa Patel, az Amerikai Rák Társaság epidemiológusa 1992. és 2006. között 123.000 fő, amerikai ember egészségi adatát rögzítette. A vizsgálatban azoknak a férfiaknak az általános elhalálozási aránya, akik naponta 6 órát, vagy annál is többet ültek szabadidejükben, 20 %-kal volt magasabb, mint azoknak, akik csak naponta 3, vagy annál kevesebb időt töltöttek ülve. A nőknél ugyanez az elhalálozási ráta 40 %-kal volt magasabb a 6 órás ülés esetében. Dr. Patel becslése szerint átlagban azok az emberek, akik sokat ülnek, az életükből nyesnek le néhány évet.
Egy másik kutatás, amelyet 2010-ben publikáltak az amerikai „Keringés” c. szakfolyóiratban, csaknem 9.000 fő, ausztrál állampolgárt vizsgált, és azt állapította meg, hogy minden egyes, naponta a TV előtt ülve töltött addícionális óra az elhalálozások kockázatát 11 %-kal növelte meg. A kutatók itt egyértelműen megfogalmazhatták, hogy a „kor, a nem, a tanultság, a dohányzás, a magas vérnyomás, a derékkörfogat, a testtömegindex, a glükóz tolerancia státusz és a szabadidős testgyakorlás nem befolyásolták a TV-nézés és az összes, elhalálozásokért felelős ok közötti összefüggést.”
Az ülés, úgy tűnik, egy önálló patológia (kórtan). Ha valaki naponta 9 órát ülve tölt a hivatalban, az nagyon rosszat tesz az egészségének, akkor is, ha utána hazamegy és TV-t néz, vagy bemegy egy fitness terembe. Ez nagyon rossz dolog, függetlenül attól, hogy valaki morbidan elhízott, vagy egy marathoni távot futó vékony ember. „A többlet ülés halálos tevékenység” – fogalmazta meg sarkos véleményét az ausztrál kutatás vezetője.
A jó hír az, hogy az inaktivitás veszélye ellentételezhető. Egyszer hajnali 3 óráig dolgozva, Dr. Levine kitalált egy nevet annak a koncepciónak, mely szerint napi több ezer apró mozdulat komoly előnyökkel jár: NEAT, ez az angol rövidítése a megnevezésnek: Nem-Mozgásos Tevékenység Thermogenezis. A NEAT világában még a legkisebb mozdulat is számít.
A cikk írójának, akit Dr. Levine bevont a kutatásba, hogy személyesen is megtapasztalja, amiről beszámol, amikor ráadták a varázs-shortot, az egyik kutató egy táblázatot mutatott, amely kalóriaégetését cikk-cakkos vonalként ábrázolta, pont úgy, mint a földrengést jelző szeizmográf. Az újságíró rákérdezett, mit jelent az egyik csúcspont, mire a következő választ kapta: „Ez az, amikor lehajolt, hogy megkösse a cipőfűzőjét. Sokkal több energiát vont el a szervezetétől, mint amikor csak nyugodtan üldögélt.”
A mozgás-rögzítő vizsgálatban Dr. Levine azt állapította meg, hogy a kövér résztvevők csak naponta 1500 mozdulatot végeztek, és csaknem 600 percet (10 órát!) ültek. Az újságíró jobban teljesített, eredménye 2.234 egyedi mozdulat és 367 perc (nagyjából 6 óra) ülés volt naponta, de ennek ellenére egy farmon dolgozó munkáshoz képest „sehol nem volt”. Jamaicában Dr. Levine ugyanis farmmunkásokat is vizsgált, akik átlagosan napi 5000 mozdulatot végeztek és mindössze 300 percet (5 óra) ültek.
Mivel Dr. Levine jól tudja, hogy nem lehetünk valamennyien farmmunkások, így megpróbált újratervezni egy olyan környezetet, amely több mozgást támogat. A résztvevők meglátogattak egy szék nélküli osztálytermet, ahol a tanulók minden egyes napjuk egy részét matracok között kúszva töltötték, és a matracokat az ABC betűivel jelölték, illetve dobogók között ugráltak, miközben matematikai problémákat recitáltak. Megálltak egy humánerőforrás közvetítő ügynökségnél, ahol nagyon sok alkalmazott dolgozott futópad szalagokon mozogva – ami szintén Dr. Levine kreációja volt, és amelyet később a kereskedelemben is forgalmazni kezdett egy cég.
Dr. Levine ugyancsak filozofikus hangulatban lehetett, ahogyan a résztvevők csapata elhagyta a HR céget. Elismerte, hogy az ún. „szék-alapú életstílus” ellen folytatott kampánya nem egyszerűen a jobb fizikális egészség keresésére korlátozódik. Maga a tétlenség ellen harcol, amelyről úgy gondolja, hogy jobban megbetegít, mint az ember saját szervezete.
