Ha egy nő nemi diszkrimináció közvetlen célpontjává válik, az általában azokra a nőkre is hatással van, akik ennek csak szemtanúi voltak.
A nemi diszkriminációt elkövető férfi cselekedetei hatással vannak arra, hogy a csak szemtanúként jelenlévő nők általánosságban hogyan éreznek a férfiakkal kapcsolatosan és hogyan viselkednek velük szemben – vonta le következtetését az amerikai Connecticut Egyetem Pszichológia Osztályának két, kutatással foglalkozó pszichológusnője a Springer „Nemi szerepek” c. szakmai folyóiratában megjelent publikációjában, melyben legutóbbi kutatási eredményeikről számolnak be.
A nők igen gyakran válnak más nőket bántó, nemi diszkriminációt közvetítő férfi megjegyzések szemtanúivá. A pszichológusnők által lefolytatott vizsgálatok azt igazolták, hogy a nők nagyon gyakran negatív érzelmek széles skáláját élik át, amikor nemi diszkrimináció tárgyaivá válnak, és még azokra a nőkre is hatással vannak a lekicsinylő férfi megjegyzések, akik csak a diszkrimináció szemtanúi voltak. A nemi diszkrimináció magában hordozza azt a potenciált is, hogy képes a nők férfiakkal kapcsolatos érzelmeit és a férfiakkal szembeni viselkedését általában véve is formálni.
A pszichológusnők azt is megvizsgálták, hogyan reagálnak azok a nők, akik véletlenül hallják meg a férfiak nőket lekicsinylő megjegyzéseit, különösképpen pedig azt, hogy egy speciális nemi diszkriminációs incidens megfigyelése hogyan hat ki a nők férfiakkal kapcsolatos érzelmeire és viselkedésmódjára.
A vizsgálathoz 114 fő, egyetemi hallgató lányt kértek meg arra, hogy tekintsenek meg egy videofelvételt, majd képzeljék el, mintha maguk is szemlélői lettek volna egy olyan szituációnak, melyben a férfi egy másik nőre diszkrimináló, lekicsinylő megjegyzést tesz (mint pl.: „Hé Kelly, jók a melleid ebben a pólóban”), illetve amikor egyszerűen csak üdvözöl egy másik nőt (mint pl.: Hé Kelly, mi van?).
Ezután a pszichológusnők megkérték a hallgatókat, hogy értékeljék saját nyugtalanság-, depresszió- és ellenséges érzelem-szintjüket, a férfiak iránt érzett haragjukat és félelmüket, azt, hogy mennyire tartották elfogultnak a megjegyzést, mennyire volt erős az a vágyuk, hogy az incidens miatt úgy általában a férfiak ellen forduljanak, vagy elforduljanak a férfiaktól, valamint azt is, hogy a diszkriminatív megjegyzés szemtanújaként a saját nemi identitásukkal kapcsolatosan mennyire erősek voltak érzelmeik.
Az értékelések elemzése azt igazolta, hogy a nők, ha a férfiak diszkrimináló viselkedésének szemtanúi voltak, sokkal inkább kezdenek el csoportszinten gondolkodni nemi identitásukról, és ennek eredményeképpen a férfiakkal szemben sokkal nagyobb haragot kezdenek táplálni, illetve nagyobb késztetést éreznek arra, hogy közvetlenül a férfiak ellen lépéseket tegyenek. Más szavakkal, olyan érzelmeket és indítékokat tapasztalnak meg, amelyek inkább azzal kapcsolatosak, hogy a szituáció hogyan segítette, vagy sértette összességében a nőket, mintsem azzal, hogy személyesen, mint indivídumokat, hogyan érintette őket az esemény.
A két kutató pszichológusnő munkája elsősorban azt emeli ki, hogy a férfiak és a nők általában véve hogyan vonódnak bele egyéni nemi diszkriminációt közvetítő eseményekbe, és hogy a nemi diszkrimináció mennyire rossz hatással van minden egyes emberre.
Következtetésük szerint: „A nők ténylegesen belekeverednek az ilyen helyzetekbe, mivel az előítéletek célpontjaiként közvetlen negatív következményeket viselnek, és mint a jelen kutatási munkánk is igazolja, nemi diszkrimináció szemtanúiként közvetlen következményeket is viselnek. A nemi diszkrimináció a férfiakra is káros hatással van. Valahányszor egy férfi elfogult cselekedeteit a nemi identitásával hozzák kapcsolatba, annál nagyobb általánosságban hat ki a nők férfiakkal kapcsolatos nézeteire és reakciójára a csínytevők „férfi mivolta”.
