Olyasvalakivel foglalkozni, aki megterhelő a számunkra, igen stresszes lehet. Ha ezzel a személlyel ráadásul gyakori interakcióba kerülünk – mint pl. egy testvérrel, egy munkatárssal, egy főnökkel vagy az anyósunkkal – akkor a testünk gyakran túlzott stressz válasszal reagál: gondoljunk a „harcolni vagy elmenekülni” reakcióra.
Az amerikai Franklin Tudományos Erőforrás Intézet jelenti a weblapján a következőket: „Ahogy a tudomány egyre mélyebben belelát a stressz agyra gyakorolt hatásainak a következményeibe, az összeálló kép bizony nem szép. A stresszre adott krónikus túlreakció az agyat olyan erőteljes hormonokkal terheli túl, amelyek egyébként kizárólag vészhelyzetben, rövid idejű „kötelesség” teljesítése esetén termelődnének. Ezeknek a kumulatív hatása károsítja és megöli az agysejteket.”
Ennek megfelelően az a stressz, amit akkor élünk meg, amikor nem jövünk ki másokkal (és a vérnyomásunk felmegy), hatással van az elménkre és a kritikai gondolkodásunkra. Ez egy veszélyes perspektíva. Ha egy ember egy másik ember viselkedésére reagál, akivel egyébként nem jön ki és ez a reagálás negatív, akkor a gondolkodása az okozott stressz miatt hibás lehet!
Ez egy kicsit ahhoz hasonlít, amikor egy hólabdát a hóban görgetünk és az egyre nagyobbá válik, ahogy a hegyről lefelé gurul. A folyamat így zajlik: a személyt megterhelőnek tartom, már az, hogy a vele való interakcióra gondolok, stresszel engem, az elmém így nem képes a világos és a megbízható funkcionálásra, az optimálisnál kevésbé megfelelő állapotból reagálok rá és így aztán a probléma-ciklus tovább folytatódik!
Ahelyett, hogy azokra az emberekre, akik a számunkra megterhelőek, stressz reakcióval reagálnánk, vajon mit tehetnénk? Ismerjük a tüneteket – gyomorgörcs, rossz íz a szájban, rettegés attól, hogy a személy mit fog mondani vagy tenni, továbbá vágy az iránt, hogy valahova elfussunk, ahol nem kell az ilyen személyekkel foglalkoznunk. A kiváltó okok észrevehetőek és fel is ismerjük azokat, amikor a „harcolj vagy menekülj” módba kerülünk.
A következő alkalommal, amikor ez ismét megtörténik velünk, fontoljuk meg azt, hogy ezeket a kiváltó okokat mintegy üzenetként használjuk a testünk és az elménk irányába annak érdekében, hogy a korábbiaktól eltérő lépéseket alkalmazzunk az ilyen személlyel való interakció és a feléje irányuló válasz során. A következő ötletek közül néhány segíthet a stressz minimalizálásában és a mentális képesség élesen tartásában.
(1) Ismerjük fel a kiváltó okokat, amikor azok érintenek minket. Ne várjunk addig, amíg teljes mértékben elönt minket a félelem és a rettegés állapota; inkább figyeljük meg az előidéző okokat, ahogyan azok jelentkeznek és beszéljünk róluk önmagunkkal jóval objektívebben. „Hümm....a szívritmus kezd felszökni. A tenyerem kezd nyirkossá válni. Mi a fenéről szól mindez?” Az interakciótól való félelem helyett a figyelmét inkább fordítsa arra, hogy mi történik.
(2) Közelítsünk kíváncsian a személyhez – mi teszi őt olyan megterhelővé a számunkra? Vajon a személyes stílusa? Vajon az a mód, ahogy kezel minket? A velünk folytatott kommunikáció stílusa? Kezdjük el inkább diagnosztizálni azt, hogy mi történik, cserébe azért, ami olyannyira bosszant minket. Inkább vegyük fel az „érdeklődő-megfigyelő” hozzáállási módot, mintsem hogy érzelmileg „megszívjuk” és csupán ösztönösen reagáljunk. Hasonlítsunk ahhoz a detektívhez, aki megpróbálja összerakosgatni a puzzle darabjait.
(3) Tegye fel önmagának a „miért” kérdését. Miért gondolja azt, hogy a személy tényleg úgy viselkedik, ahogy viselkedik? Miért cselekszik vagy beszél egy bizonyos módon? Mi ennek a személynek az előélete? Mik a korábbi tapasztalatai? Inkább klinikailag közelítsünk hozzá, próbáljuk meg megérteni és fontoljuk meg, hogy a számunkra megterhelő felszín alatt, amellyel oly nehéz megbirkóznunk, valójában mi rejlik.
(4) Változtasson a játék menetén – ha belemegy abba az interakcióba, amelyet már ismer, akkor feltehetőleg bizonyos módon fog cselekedni és válaszreakciókat adni továbbra is: A személy mond vagy csinál valamit és Ön válaszképpen szintén mond vagy csinál valamit. Ezzel legyen tisztában. A következő alkalommal azonban, amikor ismét interakcióba lép vele, előre megfontoltan csináljon valamit eltérő módon. Ne kezdjen ugyanabba a táncba! Lépjen másként – bármit, ami produktív. Gondolatban helyettesítse a személyt valaki olyannal, akivel jól kijön. Reagáljon úgy, mintha a legjobb barátja lenne vagy valaki más, akit tényleg nagyon kedvel. Cselekedjen is így! Nézze meg, vajon az illető reakciója megváltozik-e válaszként az ön változtatásaira.
Ha megpróbál a nehézségekkel különböző módszerekkel megküzdeni, az tulajdonképpen még szórakoztató is lehet, sőt, akár hatékony is. A stressz-szintünk rögtön csökkenni kezd, mihelyst a válaszunkon és a reakcióinkon változtatunk. Találjon ezen a héten valakit, aki megterhelő személyiség az ön számára és próbálja ki a fenti ötletek valamelyikének az alkalmazását a gyakorlatban.
