Egy nemzetközi tudós csapat izomsejtekből izolált egy természetes hormont vagy kémiai hírvivő anyagot, amely kiváltja a testmozgás néhány fontos egészségügyi előnyét. A hormont „iriszin”-nek nevezték el a görög mitológiában szereplő Irisz után, aki a szivárvány istennője és az istenek hírvivője volt és a tudósok úgy vélik, a hormon ígéretes jelölt a diabéteszt (cukorbetegség), az elhízást és talán még a rákbetegségeket is kezelő gyógyszer kifejlesztéséhez.
A kutatás eredményeiről a világhírű „Nature” tudományos szaklap online számában jelentetett meg publikációt Dr. Bruce M. Spiegelman, a Dana-Farber Rák Intézet (Boston, Massachusetts, USA) kutatója és a bostoni Harvard Orvostudományi Egyetem sejtbiológia professzora, kollégáival együtt.
A publikáció első szerzője, Dr. Pontus Bostrom, aki Spiegelman professzor laboratóriumának a munkatársa, a következőket mondta a sajtó képviselőinek: „Izgalmas dolog felfedezni egy olyan természetes anyagot, amely a testmozgáshoz kapcsolódik és amelynek ennyire egyértelmű a terápiás potenciálja.”
A kutatói team úgy véli, az iriszin felfedezése csak a kezdete annak, hogy teljességgel megértsék, a testmozgás milyen biológiai előnyökkel jár a szervezet számára, vagyis azon túl, hogy hozzájárul a szervezet egészségének a megőrzéséhez, hogyan előz meg és kezel betegségeket.
A tudósok akkor fedezték fel az iriszint, amikor a testmozgás egy mester metabolikus szabályozó génre, az ún. „PGC1-alfa”-ra gyakorolt hatásait vizsgálták. Ezt a gént szintén Spiegelman professzor kutatói teamje azonosította egy korábbi kutatásuk során. Ha a testmozgás beindítja ezt a gént, akkor az gének és fehérjék egy csoportját szabályozza; ezen szabályozott gének és proteinek után kutatva fedezték fel a tudósok az iriszin hormont: az izomsejtek külső membránjaiban találták meg, nem pedig a sejtmagban, ahogy azt más tudósok jósolták korábban.
Kutatásuk során Spiegelman professzorék laboratóriumi sejttenyészeteket és kísérleti egérmodelleket használtak fel annak bemutatásához, hogy az iriszin direkt (közvetlen) és erőteljes hatást fejt ki a fehér zsírszövetekre, melyek annak a fehér zsírnak a bőr alatti lerakatai, amelyek a többlet kalóriát tárolják és hozzájárulnak az elhízáshoz. Amikor az emberek és az egerek testmozgást végeznek, az izmokban az iriszin szintje megemelkedik és ez bekapcsol egy gént, amely előidézi a fehér zsírok „jó” barna zsírokká történő átalakulását.
Hasonló dolog történt, amikor a kutatók az iriszin mérsékelt mennyiségét fecskendezték be az „ülő életmódot” folytató, elhízott és a prediabétesz állapotában lévő (inzulinrezisztens) egerekbe. Az így beinjekciózott hormon a testmozgás hatását utánozta, kivéve, hogy az állatok energialeadása anélkül fokozódott, hogy a táplálékbevitelben változás történt volna.
A barna zsírt „jó” zsírnak nevezik, mivel sokkal több többlet kalóriát éget el, mint a testmozgás önmagában. Mióta az olyan tudósok, mint Spiegelman professzor is, felfedezték ezt, megnövekedett az iránta való érdeklődés.
A felnőtt emberek szervezetében nincs jelen túl sok barna zsír, de a kisbabákéban igen, ami valószínűleg az evolúciós elődeink hibernálási szokásainak a „maradványa”, ami sok emlős állatot jellemez még napjainkban is, akik hasonló ősöktől származnak.
Amellett, hogy kiváltja a fehér zsír barna zsírrá történő konverzióját, a kutatók azt is igazolták, hogy az iriszin hormon javította a zsírban gazdag diétán tartott egerek glükóztoleranciáját. A fokozott glükóztolerancia az anyagcsere egészségének a kulcsfontosságú jelzője és minél jobban működik egy személy anyagcseréje, annál kisebb a kardiovaszkuláris betegségek és a cukorbetegség kifejlődésének a kockázata.
Az egérmodelleknél a kezelést követő 10 napon belül már fokozódott a glükóztolerancia és némi súlyt is veszítettek. Spiegelman professzor úgy véli, nagyobb lett volna a hatás, ha a kezelés hosszabb ideig tartott volna. A professzor és kollégái az alábbi következtetést vonták le: „Az iriszin hormon a humán metabolikus betegségek és egyéb olyan rendellenességek terápiás eszköze lehet, amelyek a testmozgás hatására javulnak.”
Ugyanakkor Spiegelman professzor arra figyelmeztet, ez nem jelenti azt, hogy az emberek ezzel megúszhatják a testedzést és csupán azáltal építhetnek izmot, hogy iriszin táplálékkiegészítőt szednek. A hormon ugyanis nem így működik: stimulálhatja a fehér zsír barna zsírrá történő átalakulását és növelheti a thermogenezist (kalóriaégetést), de nem erősíti az izmokat.
Mivel az iriszin természetes anyag és az egerek és az emberek szervezetében hasonló módon képződik, a professzor úgy kalkulál, hogy a proteinen alapuló gyógyszer tesztelése már az elkövetkező két év során megtörténhet. Ahogy azt előre jelezték is, mivel az egerekbe injektált iriszin dózist azon a szinten belül tartották, amely tipikusan termelődik a testmozgás során, a kutatók elmondták, sem toxikus, sem egyéb mellékhatásokat nem figyeltek meg az állatoknál.
A felfedezés után az iriszint hivatalosan már jóvá is hagyták gyógyszerfejlesztés céljára az „Ember Therapeutics” cég részére, mely cégnek Spiegelman professzor a társalapítója.
Időközben a kutatói team a hormon egyéb potenciális előnyeit is feltárta, vagyis nemcsak a cukorbetegség, az inzulinrezisztencia és az elhízás kezelésében használható majd, hanem az olyan neurodegeneratív (idegsejt elváltozásokkal járó) betegségek esetében is, mint pl. a Parkinson-kór.
Spiegelman professzor elmondása szerint az iriszinen alapuló gyógyszerek potenciális erővel előzhetik meg és kezelhetik a rákbetegséget is, különösen azon növekvő erejű bizonyíték fényében, hogy a testmozgás hiánya és az elhízás hozzájárul a rákbetegségek kifejlődéséhez.
