Az elmúlt két év folyamán jelentős politikai vita folyt az USA-ban a vagyon elosztása tekintetében. A statisztikai adatok azt igazolják, hogy 2007-ben a lakosság leggazdagabb 1 %-a kontrollálta a teljes amerikai vagyon kb. 35 %-át és a felső 20 %-ba tartozó réteg (amelyben az előbbi 1 % is benne van) pedig a teljes vagyon 85 %-át.
Az emberek, akik az anyagi javak (vagyon) ezen elosztásához hozzájárulnak, mégis tipikusan vitatják azt, hogy a leggazdagabb amerikaiak kemény munkával és egyéni erőfeszítés árán szerezték volna a vagyonukat. Sőt, azt is vitatják, hogy ezeknek a gazdag embereknek az üzleti praktikái, a pénzköltési és a befektetési szokásai végső soron mindenkinek az életminőségét javítanák.
Azok, akik nem értenek egyet ezzel a vagyonelosztással, kétségbe vonják azt, hogy a kormányzat és a szociális politikák segítették volna a leggazdagabb amerikaiakat a vagyonuk gyarapításában. Ezek a kételkedők tipikusan olyan politikát támogatnak, amelyek a társadalmi vagyont a leggazdagabb amerikaiakra kirótt legmagasabb adók formájában osztanák újra el és azt az elvet, hogy ez a pénz olyan szociális politikák révén kerüljön felhasználásra, amelyek a kevesebb anyagi erőforrással rendelkező embereket támogatnák.
Az világos, hogy nagyon sok amerikai, aki nem tartozik a leggazdagabb 20 %-os rétegbe, olyan politikát támogat, amelyek segítenek a vagyonelosztás egyenlőtlenségének a fenntartásában. Az elmúlt 15 év során az adóráták minden területen csökkentek (személyi jövedelemadó, társasági adó, ÁFA stb.), de azok a kísérletek, amelyek azt célozták, hogy az amerikaiak leggazdagabb 1-2 %-át sújtó adókat növeljék, elbuktak az amerikai parlament döntéshozói előtt. Azokat a politikusokat pedig, akik ezeket az adóemeléseket megakadályozták, újraválasztották. Egyértelmű volt, hogy nagyon sok ember szavazott ezekre a jelöltekre, ez pedig arra utal, hogy a jelenlegi vagyonelosztási egyenlőtlenség széles támogatottságot élvez az amerikai lakosság körében. Mi lehet ennek az oka?
Ezt a kérdéskört Dr. Krishna Savani, a Singapore-i Nemzeti Egyetem Üzleti Iskolájának a segédprofesszora és Dr. Aneeta Rattan, a Stanford Egyetem Pszichológia Osztályának a poszt-doktorális ösztöndíjas kutatója tárta fel egy érdekes elemzésben, amely az amerikai Pszichológiai Tudomány Társasága „Pszichológiai Tudomány” c. szakfolyóiratában jelent meg. A két tudós hat vizsgálatot folytatott le, melyek eredményei azt mutatják, hogy amikor az amerikaiak az individuális (egyéni) választás koncepciójára fokuszálnak, akkor sokkal inkább elfogadják a vagyoni egyenlőtlenségeket.
Az összes vizsgálatot az Amazon website „Mechanikai Török” (angol rövidítése: Mturk) alkalmazásának (internetes piac, amely a számítógép programozók számára teszi lehetővé azon humán intelligencia (embercsoport) használatának a koordinálását, amely azokat a kihelyezett feladatokat és problémákat oldja meg, melyekre a számítógép jelenleg még nem képes – ez az Amazon webszolgáltatásainak az egyike) a segítsége révén végezték el, amely (leegyszerűsítve) nem más, mint egy online adatgyűjtő rendszer. Ezen rendszer használata lehetővé tette a kutatók számára, hogy korcsoport, politikai hovatartozás és etnikum szerinti megosztásban férjenek hozzá a résztvevőkhöz.
Egy vizsgálatban a résztvevők egy olyan videófelvételt néztek meg, amely egy személy napi tevékenység sorozatát mutatta be. A kontroll szituációban az emberek minden alkalommal, amikor a személy megérintett egy tárgyat, megnyomtak egy gombot. A választási szituációban az emberek minden alkalommal, amikor úgy vélték, hogy a személy „választott”, megnyomtak egy gombot. Ezt követően a résztvevők az USA vagyoni megoszlásáról (köztük arról a tényről, hogy a leggazdagabb amerikaiak 20 %-a birtokolja a vagyon 85 %-át) 10 db statisztikát kaptak kézhez és megkérték őket arra, hogy értékeljék azt, hogy ezek a tények mennyire zavarták meg a nyugalmukat.
Ahogyan az várható volt, azok az emberek, akik liberálisként határozták meg önmagukat, sokkal nyugtalanabbá váltak ezen tények ismeretének a hatására, mint azok az emberek, akik konzervatívként definiálták önmagukat. Érdekes módon, azokat az embereket, akik relatíve a felső osztályba tartozónak tüntették fel magukat, sokkal jobban felkavarták ezek a tények, mint azokat, akik önmagukat relatíve az alacsonyabb társadalmi osztályba sorolták.
A nőket ezek a tények sokkal jobban nyugtalanították, mint a férfiakat. Az kaukázusi rasszhoz (fehér bőrűek) sorolt embereket szintén jobban felkavarták ezek a tények, mint azokat, akiket nem fehér bőrűként azonosítottak. Miután azonban a kutatók statisztikailag minden faktort leellenőriztek, azokat az embereket, akiket a választási szituációval kapcsolatosan véleményadásra kértek fel, kevésbé nyugtalanították ezek a tények, mint azokat, akiket erre nem kértek fel.
A vizsgálati szériában két másik érdekes vizsgálatot is végeztek. Az egyik kísérlet során az emberek azon meggyőződéseit vizsgálták, vajon a vagyonos emberek sikerét elsődlegesen a saját egyéni erőfeszítésük okozta-e, illetve azt, vajon a sikerüket a társadalompolitika és a kormányzati politika támogatta-e. Azok az emberek, akiket a választási szituációval kapcsolatosan kérdeztek meg, sokkal nagyobb valószínűséggel helyeselték azt az álláspontot, miszerint a vagyonos emberek sikerét inkább az egyéni erőfeszítésük fűtötte, mintsem a társadalom vagy a kormányzat segítsége.
A második kísérletben a kutatók azt vizsgálták meg, vajon az emberek jóváhagynák-e azokat a politikákat, amelyek révén megvalósulna a vagyon leggazdagabb amerikaiaktól a legszegényebb amerikaiakhoz történő újraosztása. Azok, akiket a választási szituációval kapcsolatosan kérdeztek, láthatóan jóval kedvezőtlenebbül tekintettek azokra a politikákra, amelyek révén a vagyon újraosztásra kerülne, mint azok, akiket nem ezzel kapcsolatosan kérdeztek.
Érdekes módon a résztvevőket olyan kormányzati politika alkalmazásáról is megkérdezték, amely minden egyes állampolgárt egyformán segítene. Azok, akiket a választási szituációval kapcsolatban kérdeztek meg, mégis előnyben részesítették azokat a kormányzati programokat, amelyek mindenkinek segítenének. Így az individuális választásról való gondolkodás nem egyszerűen általánosságban csökkenti az emberek kormányzati programok iránti érdeklődését.
Az individuális választás koncepciója az amerikaiak számára alapértéket jelent. Az amerikai lakosság mélyen hisz abban, hogy az embereknek egyéni szabadságjogokkal kell rendelkezniük és hogy az egyéni erőfeszítés lehetővé teszi az emberek számára, hogy megtalálják a társadalomban a saját útjukat. Ennek a hitnek egy érdekes mellékhatása azonban az, hogy elfogadják a jelentős vagyonbeli egyenlőtlenségeket. Úgy tűnik, ez az elfogadás fokozódik, mivel az individuális választással kapcsolatos meggyőződések révén az amerikai lakosság arra a szerepre fokuszál, amelyet az egyének a saját sikerükben játszanak és háttérbe szorítják azt a szerepet, amelyet a társadalom és a kormányzat játszik a sikerben.
