Ez a megállapítás egy újonnan készült svájci tanulmány végkövetkeztetése. A tanulmány rámutat, hogy a szegényebb társadalmi rétegekben élő prosztatarák betegek sokkal rosszabb minőségű ellátást kapnak, mint gazdagabb sorstársaik.
A kutatást végzők, Elisabetta Rapiti, orvos, MPH (a közegészségügy mestere fokozattal), a Genfi Egyetem munkatársa és kollégái a genfi régió lakosságának azon tagjait vonták be a kutatásukba, akiknél invazív prosztatarákot diagnosztizáltak 1995 és 2005 között. A kutatásba összesen 2.738 beteget vontak be.
A prosztatarákos betegeket magas, közepes és alacsony szociogazdasági helyzetű csoportokba sorolták be, a diagnózis megállapításának időpontjában betöltött munkahelyi pozíciójuk és foglalkozásuk alapján.
Azoknál, akiknek a szociogazdasági helyzetük alacsony volt, kisebb volt a valószínűsége, hogy képalkotó eljárásokkal időben felfedezték volna a prosztatarák betegséget, mivel a diagnózis felállításakor a rák stádiuma náluk már jóval előrehaladottabb volt, mint a magas szociogazdasági státuszú betegeknél, és ugyancsak valószínű, hogy az alacsony szociogazdasági helyzetű betegeknél kevesebb olyan vizsgálati tesztet végeztek el, amellyel a rákos tumor jellemzőit pontosabban beazonosíthatták volna. Az alacsony szociogazdasági helyzetű betegeknél a prosztatarák miatti elhalálozás kockázata kétszer olyan magas volt, mint a magas szociogazdasági státuszú betegeknél. „Az alacsony szociogazdasági helyzetű páciensek megnövekedett halálozási kockázatát csaknem teljes egészében a késedelmes diagnosztizálás, a gyenge előkészítés és a kevésbé átfogó kezelés magyarázza, amely az egészségügyi ellátási rendszer nem igazságos igénybevételét jelzi.” – állapította meg Dr. Rapiti.
A kutatási anyag szerzői szerint a magas szociogazdasági helyzetű betegeknél a rák felismerésétől a gyógyításáig eltelt időintervallum rövidsége és a hosszú kezelés előnyei, valamint a prosztata-specifikus antigén teszttel végzett korai képalkotó vizsgálatok vezettek részben oda, hogy túlélési arányuk jóval kedvezőbb volt, mint az alacsony szociogazdasági státuszú betegeké. Ugyanakkor hozzáteszik azt is, hogy a szociogazdasági helyzet a prosztatarák miatti halálozásban csak azoknál a betegeknél számított, akiknél a rák már előrehaladott stádiumú volt, és így e betegeknél a fenti előnyök már nem olyan erős befolyásoló tényezők voltak, viszont náluk valószínűleg a kezelés módjának volt a túlélésben sokkal fontosabb szerepe.
Azt is megállapították a kutatók, hogy a szociogazdasági helyzethez társuló egészségügyi egyenlőtlenségeknek a népegészségügyi politikában ezentúl nagyobb prioritást kellene kapniuk, mégpedig olyat, amely biztosítaná a betegeknek a megelőzéshez és a korai diagnosztikai tesztekhez való hozzáférésüket, és ezáltal elősegítené, hogy ők is „standard” kezeléseket kaphassanak, csökkentve ezzel az elvégzett kutatásban kimutatott szociogazdasági különbségek kedvezőtlen hatásait.
