A Leeds-i Egyetem „Rákkutató UK Központ”-jának tudósai DNS könyvtárat használtak egy olyan vakcina létrehozásához, amelyet rákbetegség kezelésére lehet használni – olvasható a világhírű Nature Medicine szaklapban, egy friss kutatásról megjelent cikkben.
Egészen mostanáig, a „génterápiás” vakcinák gyakorta csak egy gént szállítottak az immunrendszer stimulálásához. Ez a gén proteint termel, amelyet antigénnek hívnak, és amely az immunrendszert a ráksejtek elpusztítására aktiválja.
Mindeddig nehéz feladat volt sikeres rákvakcinákat kifejleszteni, mivel minden egyes tumornak specifikus proteinjei (fehérje) vannak és a megfelelő antigén azonosítása hatalmas kihívást jelentett. A tudósok azt is megpróbálták, hogy a vakcinák hatékonyságát azáltal növeljék, hogy több gént használnak fel a sikeres antigének termelése esélyének növeléséhez. De mindig aggódniuk kellett, mivel a humán immunredszer válasza olyan erős is lehet a szervezet számára, hogy nem tudja azt kezelni.
Most azonban az angol kutatók, együtt dolgozva a híres amerikai Mayo Klinikával (Rochester), egérkísérletek során megoldották ezt a nehéz problémát.
A kísérlethez egy vakcina tucatjait használták fel, amely olyan vírusból készült, amely DNS könyvtárat tartalmazott; ez a vakcina gének multiplex tört részeit tartalmazta és éppen ezért, nagyon sok lehetséges antigént. Ez a megközelítési módszer nem küldött olyan üzenetet az immunrendszernek, hogy túlműködjön, és éppen ez volt a lényeg. A DNS tartománya helyett a vakcina képes volt nagyon sok úton keresztül megcélozni a tumort. (Emlékeztetőül: A gének a kromoszómák szakaszai, melyek anyaga döntően DNS – dezoxiribonukleinsav – és fehérje.)
Az nagyon fontos elem volt, hogy a DNS könyvtár ugyanabból a szervből származott, mint ahonnan a tumor kifejlődött. Ez azt jelentette, hogy az immunrendszer képes volt „önkiválasztás” útján kiválasztani azokat a rák antigéneket, amelyekre válaszolt, és nem „ellenreagált” a test más egészséges részei ellen. Hasonlóképpen, az önkiválasztás folyamatát az segítette elő, hogy a vakcinát a véráramba injektálták, ez ugyanis a beoltás (vakcinálás) olyan megközelítési módszerét jelenti, amely messze praktikusabb, mint a közvetlenül a tumorba történő injektálás.
A kísérlet során a kutatók a vakcina közvetítésével olyan DNS könyvtárat juttattak be, amely egerek egészséges prosztataszövetéből származott. Amikor bejutott egy vírusba, a vakcina sikeresen kezelte a prosztatarákos egereket.
Alan Melcher professzor, a Leeds-i Egyetem „Rákkutató UK Központ”-jának munkatársa, aki a Nature Medicine-ben megjelent publikációt írta, az alábbiakat mondja: „Ez az első eset, hogy sikeresen használtuk a teljes DNS könyvtárat a vírusellenes vakcinában. Az immunológia legnagyobb kihívása az, hogy olyan antigéneket fejlesszen ki, amelyek a tumort anélkül képesek megcélozni, hogy a szervezetben máshol károkat okoznának. Azáltal, hogy a test ugyanazon részéből származó DNS-t használtunk, mint ahol a tumor kifejlődött, és juttattuk a vírusba, képesek voltunk ezt a nehéz problémát megoldani.”
A vakcinát úgy készítették a kutatók, hogy a DNS könyvtárat egy vezikuláris stomatitis vírusba (hólyagos szájgyulladás vírusa) juttatták, amely aztán az immunrendszer válaszát stimulálta, mely a tumorsejtek nyomára bukkant, majd megölte azokat.
A Rákkutató UK Központ egy másik professzora, Peter Johnson az alábbiakban fejti ki véleményét: „Ez egy érdekes és jelentős kutatás, amely valóban kiszélesítheti az immunterápiás kutatás területét. Bár a vakcina nem késztette az immunrendszert túlreagálásra, és így nem okozott komoly mellékhatásokat az egerekben, szükség lesz arra, hogy továbbfejlesszék és embereken is teszteljék, mielőtt még azt mondanánk, hogy ez a technika lesz az, amelyet egy napon majd a rákbetegek kezelésére használunk.”
