Azok a férfiak, akik előnyben részesítik az egyéjszakás kalandokat és a nők irányába tanúsított szexista attitűdöt (szexismus = a nemen alapuló előítéletesség vagy diszkriminatív viselkedés, amely főként azon a sztereotípián alapszik, hogy a szociális szerepeket a nemi hovatartozás határozza meg), sokkal nagyobb valószínűséggel alkalmaznak agresszív udvarlási stratégiákat. Versenyeznek a férfiakkal, akik ugyanazon nő iránt érdeklődnek, bosszantják a nőt és megpróbálják őt elszigetelni a barátaitól/barátnőitől.
Erre válaszként azok a nők, akiknél előnyt élvez a „mindenféle feltétel nélküli” szex és a más nők iránt tanúsított negatív attitűd, nagyobb valószínűséggel reagálnak a férfiak agresszív stratégiáira. Mindezen megállapítások az amerikai Jeffrey Hall-nak és Melanie Canterberry-nek tulajdoníthatók, akik a Kansasi Egyetem munkatársaként folytattak le egy vizsgálatot, majd publikálták eredményeiket a Springer Kiadó egyik szakfolyóiratában, a „Nemi Szerepek”-ben.
Hall és Canterberry azt tűzték ki maguknak célul, hogy megértsék azon férfiak jellemvonásait, akik agresszív udvarlási stratégiákat alkalmaznak, melyek azon a hízelgési technikákon alapszanak, amelyeket az USA-ban jelenleg „bestseller” listán lévő „A játék” c. könyvében Neil Strauss szerző ír le. A két kutató azoknak a nőknek a jellemvonásait is tanulmányozta, akik ezeket a stratégiákat vonzónak találják.
A kutatók két felmérést végeztek. Az első „pilot” (kísérleti) vizsgálat 363 fő, főiskolai hallgatót mért fel, akik az amerikai Midwestern Egyetem hallgatói. A második már egy nagyobb nemzeti vizsgálat volt, amelynek keretébe 850 fő, felnőtt önkéntest vontak be az internet segítségével. A szerzők mind a férfi, mind a női résztvevőket kikérdezték a nők irányába tanúsított szexista attitűdjeikről és arról, vajon akartak-e valaha is részt venni el nem kötelezett vagy rövid távú szexuális kapcsolatban. Arra is rákérdeztek, hogy hol van az a határ, ameddig a férfiak rámenős udvarlási stratégiáikat alkalmazzák egy kapcsolat kezdeményezésekor és hol van az a határ, ameddig a nők ezt a fajta udvarlási módot kívánatosnak tartják.
A felmérések eredményei azt mutatták, hogy azok a férfiak, akik lelkesedtek az egyéjszakás kalandokért, jóval nagyobb valószínűséggel alkalmaztak agresszív stratégiákat, amikor a nőkkel flörtöltek és a nők, akik szintén nyitottak voltak az alkalmi szexre, sokkal nagyobb valószínűséggel válaszoltak erre az agresszív udvarlási módra.
Továbbá, azok a férfiak, akik negatív, szexista attitűdöt tanúsítottak a nők irányában, igazolván a férfiak privilégiumait, sokkal nagyobb valószínűséggel alkalmazták a rámenős stratégiákat, melyek azt a célt szolgálhatták, hogy udvarlásuk során a „nőket a helyükre tegyék” egy engedelmes vagy engedékeny szerepbe.
A nők, akik saját nemük irányába szexista attitűdöket tanúsítottak, sokkal nagyobb valószínűséggel reagáltak a férfiak rámenős stratégiáira. Ez azt sugallja, hogy ezek a nők azokat a férfiakat, akik az udvarlás során domináns (uralkodó) módon kezelik őket, sokkal vonzóbbnak tartják, mivel az a viselkedési mód konzisztens az ő saját szexista ideológiájukkal.
Mr. Hall és Ms. Canterberry az alábbi következtetésre jutott: „Eredményeink azt sugallják, hogy a rámenős udvarlási stratégia azon hasonszőrű szexista attitűdök kölcsönös beazonosításának egy formája, amelyet az udvarlás felei egymással megosztanak. A nők, akik szexista attitűdöket tanúsítanak, jóval nagyobb valószínűséggel részesítik előnyben azokat a férfiakat, akik szintén hasonló attitűdöket tanúsítanak. Nemcsak, hogy a szexista férfiak és nők jobban szeretik a magukhoz hasonló partnereket, de előnyben részesítik azokat az udvarlási stratégiákat is, ahol a férfiak az agresszorok és a nők a „kapuőrök”.
